2017. április 5., szerda

Ennivaló irodalom - étkezési szokások egy bencés kolostorban

Tavaly nyáron Dél-Tirolban járva a világ legmagasabban fekvő Benedek-rendi kolostorát látogattuk meg Marienbergnél. Évszázadok óta  ez a kolostor volt a Felső Vinschgau völgy szellemi központja, a terület elismert vallási, kulturális és gazdasági intézménye. A kolostorban ma múzeum is működik és jelenleg 14 szerzetes él itt.
A kolostor étkezési szokási különösen érdekesek. Az ételeket a kolostor ebédlőjében, a refektóriumban (a latin szó eredeti jelentése megújít, felfrissít) fogyasztották a szerzetesek. A közös étkezések megerősítették az összetartozás érzését. A fizikai táplálék mellé mindig járt szellemi is, imádságok és olvasmányok formájában. A szerzetesek csendben étkeztek, közben egy társuk felolvasott.
Az étkező asztalnál történő felolvasás a regula, azaz a szerzetesi élet szabályainak fontos része volt, mutatja a bencések viszonyát a könyvekhez, az olvasáshoz.
A Regula így szól:
A testvérek étkezésénél nem szabad hiányoznia a felolvasásnak. De ne ragadja senki csak úgy alkalomszerűen kezébe a könyvet, hogy abból olvasson, hanem aki egész héten át felolvasó lesz, az vasárnap kezdje meg a feladatát.
A kezdő a mise és áldozás után kérje mindnyájuk imádságát, hogy Isten fordítsa el tőle a felfuvalkodottság szellemét.
És mindnyájan mondják az imateremben ezt a verset háromszor, de úgy, hogy ő kezdje:
"Uram, nyisd meg ajkamat,
És szám hirdeti dicséretedet"
(Zsolt 50, 17).
És miután így áldást kapott, kezdje meg munkáját mint felolvasó. Az asztalnál a legnagyobb csend legyen, hogy ott senkinek suttogását vagy szavát ne lehessen hallani, csak a felolvasóét.
Ami pedig evés vagy ivás közben szükséges, abban úgy szolgálják ki egymást kölcsönösen a testvérek, hogy senki se legyen kénytelen kérni valamit. Ha mégis valamire szükség
volna, akkor inkább valami jeladással kérjék, semmint szóval. Ne is merjen ott senki magáról az olvasmányról vagy más valamiről kérdezősködni, hogy alkalom se adassék a beszédre.
Kivéve, ha esetleg az elöljáró akarna épülés végett valamit röviden mondani.
A hetes felolvasó testvér pedig, mielőtt elkezdene olvasni, kapjon egy kis kevert bort a szentáldozás miatt, és hogy nehezére ne essék a böjtölést elviselni. Utána pedig a konyhai hetesekkel és felszolgálókkal egyék. A testvérek egyébként ne sorrend szerint olvassanak, hanem csak olyanok, akik a hallgatók épülésére szolgálnak.


A felolvasásoknak megvan a heti rendje és beosztása. A felolvasó megbízatása határozott időre, egy hétre szól. A felolvasók és a konyhán szolgálók munkáját egyformán fontosnak tartja a rendalapító, hiszen előírása szerint a konyhán szolgáló hetesek és a hetes felolvasók ünnepélyes áldást kapnak. A lélek táplálása legalább olyan vagy nagyobb feladat, mint a testé. A konyhai felszolgáló, konyhai hetes mindenki lehet, felolvasó csak az, aki képes a hallgatóság épülésére szolgálni.
Szent Benedek ünnepélyes, tiszteletteljes csendet parancsol az étkezés alatt. Mindent az asztalra kell készíteniük a hetes konyhai szolgálóknak, ha valamire mégis szükség van, azt csak jelzésekkel tudathatják.
Ezzel egyrészt eléri, hogy a felolvasásnak értelme legyen, hogy mindenki odafigyelhessen és megérthesse a hallottakat és piedesztálra emeli magát az olvasmányt és a felolvasás folyamatát. Először is gondoskodik a felolvasóról, akinek egy kis bort rendel, hogy a felolvasás – miközben az többek esznek – ne essen nehezére. Továbbá a csend és az elmélyülés annyira fontos, hogy még magáról az olvasmányról sem szabad kérdezősködni.
Az ebéd alatti csendet csak a közösség vezetője az apát törheti meg. Akkor szólhat bele a felolvasásba, ha valamit meg akar magyarázni, hogy mindenki jól értelmezze a szöveget. Benedek számára fontos, hogy mindenki megértse az olvasmányt.
Csak olyan olvashat fel, aki teljesíteni tudja ezt a feladatot. aki képes a hallgatók épülésére szolgálni, azaz képes jól érthetően és élvezhetően közvetíteni a szöveget. Ez nem lehetett könnyű feladat. A kéziratos kódexek tele voltak rövidítésekkel, nem volt mindig központozás. Rendszerint a szkriptorok (kódexmásolók) is úgy másolták a könyveket, hogy közben egy társuk diktált nekik, tehát nem a néma oldalakat másolták, hanem a hangzó szöveget jegyezték le. Ennek előnye az volt, hogy több példányt lehetett egyszerre készíteni, ugyanakkor nagyobb volt a félrehallás okozta eltérés.
Az olvasás és az olvasott szöveg iránti tiszteletet Benedek három magatartásformával fejezi ki.  A felolvasónak feladatát alázattal, komolysággal és szent félelemmel kell végeznie azaz humilitate, gravitate et tremore.
A humilitas azt szolgálja, hogy a felolvasó tudja, ő csak eszköz a könyv mondanivalójának a közvetítésében. A gravitas adja az ünnepélyességet, a kimértséget a tréfálkozás elkerülését. A tremor, a reszkető félelem pedig az ember gyöngeségét fejezi ki a feladat súlyával szemben.

A szerzetesek ma is felolvasás formájában évente többször meghallgatják a Regulát és más lelkileg-szellemileg gazdagító, hasznos olvasmányokat az étkezések alatt. Természetesen saját könyvgyűjteményük is van, hiszen a tanítás vagy a tudományos munka megkívánja, hogy bizonyos alapmunkák kinek-kinek a saját polcán legyenek, de lényegében ezek a magánkönyvtárak is a közösségéi, hiszen az egyes szerzetesek magán könyvgyűjteménye haláluk után a kolostor könyvtárára száll.

2017. március 27., hétfő

Drága élet... Nagy Lajosné Marika gondolatai a novellákról

Kétszer olvastam el a könyvet. Első olvasásra idegen az író világa, szokatlan a stílusa.
A második olvasásnál jöttem rá, hogy fontos részletek mellett siklottam el.
Így, a történeteket kicsit már ismerve, az újra olvasáskor kezdtem megszeretni ezeket a novellákat, és az embereket, akikről szól a könyv.
Egy-egy történet a gondolataimban folytatódik, mert azok nem lezártak, kinyitja a fantáziát.
Hétköznapiak a figurák, és hétköznapiak a történetek is, de mindenképpen elgondolkodtatók, általunk ismert embereket, esetleg saját élményeket is felidéznek.
A novellák főszereplói nők, esendők, szerethetők.
Stílusa kiváló, ha olykor túl részletesnek tűnik is, rájövünk, hogy a leírásokban és párbeszédekben is minden a helyén van.

A novellák tartalma egy-két mondatban: (Természetesen, lehetnek más "megoldások")

Eljutni Japánba
Egy fiatalasszony portréja, akinek a csapodársága teremt olyan élethelyzetet, hogy utána kétségbe esve keresi eltűnt gyermekét.

Amundsen
A főszereplő egy hiszékeny tanítónő, aki házasság reményében megalkuszik, pedig jövendőbelijének kegyetlen természete már korábban is megmutatkozott.

Elhagyni Maverley-t
Itt inkább a férfi a főszereplő, a jólelkű, hűséges éjszakai rendőr, aki a végsőkig áldozatkészen ápolja a feleségét. De még egy nő életútját figyelemmel kíséri. Összejönnek? Igen. Ez csendül ki a novella végén.

Kavics
Már az első olvasásra is nagyon ütős novella, amelyben egy lány magát okolja a nővére haláláért. Végül Neal, a pótapa mondatai nyújtanak segítséget.

Rév
Dawn a a férjétől függő nő típusa. Egyéniségét a férje akarata alá rendeli, csak neki akar megfelelni. De rájön, hogy a férje megcsalja. A novella vége Dawn lázadását sejteti.

Carrie
Egy gazdag sánta lány kapcsolata a házas, kétgyerekes Howarddal, aki a volt házvezetőnő, Lilian nevében zsarolja. Lilian halála után Carrie erre rájön ám nem firtatja és örül, hogy fennmarad a kapcsolat.

Vonat
A szerelemben csalódott, (és főleg önmaga szexuális alulteljesítése miatt frusztrált) fiatalember a bizonytalant választja. Az ő több évtizede, hányattatott sorsa jelenik meg, aki főleg azt tudja, hogy mit nem akar, és valahogy elboldogul.

Kilátás a tóra
című novellának a Nancy álma címet adtam, mert a végén derül ki a sokkoló igazság, hogy Nancy egy olyan öregotthon lakója, amit mindenáron el akart kerülni
A pánikroham érzékeltetése mesteri ebben a novellában.

Dolly
A női főszereplő attól tartva, hogy férjének, Franklinnek a szerelme Gwendolinnel újra éled, elhagyja otthonát, és önmagát olyan érzelmi válságba sodorja, amit nem könnyű feloldani.
Csak egy női író tudja így ábrázolni a szerelem kortalanságát, a háborgó női lelket.

Az önéletrajzi novellákra nem térek ki.

A beszélgetésen volt olyan vélemény, hogy az írónő nagyon pesszimistának mutatja a szereplőit, nincs életcéljuk, beletörődnek sorsukba.
Az is felmerült, hogy minden novella a szerző életével kapcsolatos, személyes élményeit írja le.
Ki tudja?

Nehéz helyzetben vagyok, mert nem tudom megfogalmazni, mit üzen nekem ez a könyv.

A Büszkeség című novellát a végére hagytam.
Egy nyúlajkú könyvelő fiú, és egy jó származású, ám hasonlóan a társadalom perifériáján élő lány, Oneida furcsa kapcsolata.
Egy súlyos mondatot kiírtam.
A lánnyal beszélgetve, a fiú idézte egy régi válaszát arra a kérdésre, hogy miért nem műtteti meg magát, mikor a biztosító fizetné ezt.
"...De hogy magyarázom el neki, hogy képtelen volnék bemenni valami orvos rendelőjébe, és bevallani, hogy olyasmire vágyom, ami nem jár nekem."

Ez lehet a könyv üzenete.


2017. március 23., csütörtök

Erről beszélgettünk - Alice Munro: Drága élet

 

Alice Munro novellái nem könnyű olvasmányok és nem is arattak osztatlan sikert a könyvklubban. Ezek a novellák megosztják az olvasókat és a szerint tudjuk elfogadni illetve elutasítani őket, hogy milyen a világszemléletünk, hogyan élünk, milyen az élet kultúránk.
A novellák rövidek, és bár rendkívül részlet gazdagok akár egy-egy mondatban is összefoglalhatók.
Ennek ellenére rengeteg karakter, történet, melléktörténet zsúfolódik bele egy-egy darabba, a szöveg néhol olyan sűrű, hogy Munro akár regényt is írhatott volna belőlük. Sokszor elkalandozik, újabb szereplők és történések bukkannak fel. A szöveg ezért időnként első olvasásra szinte követhetetlen, vissza kell lapoznunk, újra fel kell vennünk a fonalat. Szándékosan homályban hagy dolgokat, csak azért, hogy néhány oldallal vagy sorral később megkapjuk a magyarázatot, vagy az utalásokat a hézagos történetrészekhez. Minden novella visszaemlékezés, a narrátor egy történetet mesél, úgy ahogy eszébe jut, olyan időrendben, ahogy eszébe jut, olyan hangsúlyokkal, ami számára fontos. Néha múlt időben, néha jelenben fogalmaz. Amiről nem akar, arról szándékosan nem beszél, vagy csak érinti a témát. Hiszen így emlékezünk, nem mindig időrendben, nem mindig pontosan úgy, ahogy történt, hiszen az emlékek, az emlékeink vagy megkopnak, vagy éppen kiszínesednek, de mindenképpen változnak az évek során. Az emlékezet nem a nagy képet őrzi, hanem a részletekbe kapaszkodik, írja Vallasek Júlia. Ha Alice Munro valamelyik szereplője belép egy házba, akkor mindjárt azt is megtudjuk, hány szobás a lakás, milyen bútorok vannak benne, és hogyan kerültek oda, ha elhúznak egy függönyt, látjuk a mintázatát, érezzük az anyag textúráját. Tudjuk, hogy mit evett a szereplő, mi volt a vonaton szemközt ülő (a cselekmény során többet semmilyen jelentőséggel nem bíró) utas csomagjában.
Mindez azonban nem puszta információ, hanem nagyon is fontos építőeleme az elbeszéléseknek.
http://epa.oszk.hu/01000/01050/00130/pdf/EPA01050_holmi_2014_10_1271-1277.pdf
Hogy az emlékek mennyire fontosak a számunkra, hogy mennyire egyek vagyunk az emlékeinkkel, azt épp az a novella (Kilátás a tóra) mutatja nagyon szépen, amely arról a betegségről szól, ami az emlékek elvesztésével jár. Ha már nincsenek emlékek, talán megmaradnak az álmaink, gondolja Munro, és a lélegzetünk is eláll, hogy jutott eszébe… álmodik-e, mit álmodik az alzheimeres beteg? És ha nincsenek meg az emlékek, talán az agyunk kitalál, újra alkot, újra épít majd számunkra … emlékek nélkül nem lehet élni.
Miről szólnak novellák? Találkozásokról, arról, hogy valaki jön, valaki meg elmegy, hirtelen elhatározásokról, egy báli estéről, egy rosszul végződő románcról, egy furcsa meghívásról, egy balesetről, egy betegségről, a határok, a konvenciók feszegetéséről, meggondolatlanságról és bűnhődésről, az élet elviseléséről.
A Munro novellák időben és térben jól behatárolhatók. A múlt század, azaz a XX. század a 30-as évektől egészen a 70-es évekig. A 2. világháború, a gazdasági válság, a háború utáni gazdasági fellendülés, ami együtt járt a kultúra és a szokások, a morál változásával, egy újfajta sznobizmus megjelenésével. Egy kontinensnyi ország egy régiója, a Huron tó vidéke, a kisváros és a vidék, a farmok, a tanyák. Ez az a hely, amit jól ismer. Alice Munro Winghamben egy ontarioi kisvárosban született, és bár ez az országrész, Ontario állam déli része két nagy iparvárosnak is otthont ad, inkább mezőgazdasági terület elszórt gazdaságokkal, sok protestáns szellemiségű kisvárossal. Alice Munro bár élt Vancuverben is, szinte az egész életét itt töltötte, egyetemi évei is ide kötik, és jelenleg is itt él, egy Clinton nevű kisvárosban Winghamtől nem messze.
A novellák hősei, ha lehet egyáltalán hősöknek nevezni őket, mindennapi, köznapi emberek. A kisember, ahogy mondani szoktuk, és ami nagyon rosszul hangzik. Mindenféle emberek - talán ez egy kicsit tetszetősebb megfogalmazás - akik köztünk élnek… a munkatársam, a szomszédom, az unokatestvérem barátnője, a fiú a szemközti üzletből, a lány, akivel a fodrásznál találkoztam. Nem mind szerethetők, ódzkodunk attól, hogy azonosuljunk velük, nem értjük őket. Sodródnak, gyengének és passzívnak tűnnek, nem élik az életet, nem irányítják a sorsukat, hanem hagyják megtörténni az eseményeket. Mintha félnének az élettől. Ha változtatnak, azt hirtelen módon, szinte motiváció nélkül teszik. Akik viszont megpróbálják kezükbe venni a sorsukat és kitörni egy helyzetből, egy halódó, unalmas házasságból többnyire rajta vesztenek. Többen kegyetlennek mondták, mert csak magukkal törődnek, mások megengedőbben önzőnek nevezték őket. Az biztos, hogy a cselekedeteik átgondolatlanok, és olyan tragédiába vagy majdnem tragédiába torkollnak, amelyek másoknak is felesleges fájdalmat, veszteséget és szenvedést okoznak.
A novella ideje, és a valós idő egyes esetekben nagyon elválik. Vannak olyan történetek, amelyek hihetetlen technikai bravúrral, a szereplők életének megváltozására utaló finom jelzésekkel éreztetik, hogy egy egész élet, egy emberöltő, egy hosszabb életszakasz sűrűsödik bele egyetlen rövidke darabba. Az emlékezés mellett Munro másik nagy témája, a szexualitás és a szerelem. A szerelem ezekben a novellákban frusztráló, ellentmondásos. Néha elszalasztott lehetőség, máshol gondoskodó és sokszor kegyetlen.  Ez egy férfi központú társadalom, a morál, a társadalmi elvárások csak lassan változnak. Az Eljutni Japánba hősnőjéről, az ötvenes évek felfogásáról például így ír:
„Idősebb korában nehéz volt elmagyaráznia, akkoriban mi volt oké és mi nem. Azt ki lehetett jelenteni, hogy a feminizmus, hát az nem.[...] akkoriban az is gyanút keltett, ha valakinek volt egy komoly gondolata, nemhogy célja, vagy esetleg olvasott egy igazi könyvet, az ilyesmit volt szokás felhánytorgatni, ha aztán a gyerek tüdőgyulladást kapott, egy hivatalos vacsorán elejtett megjegyzés meg a férj előléptetésébe kerülhetett. Függetlenül attól, melyik politikai pártról volt szó. Elég volt, hogy egy nő jártatta a száját.”
Azt, hogy egy nőt mennyire semmibe lehet venni, az érzéseit szabad nem komolyan venni olyan gyöngyszemekből tudjuk meg, mint például az Amundsen vagy a Corrie. De változnak az idők, változik az erkölcsi valóság, a Révben már arról ír, hogy, egy antiszociális és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, tanult de igen önző és bárdolatlan férj felesége válaszút elé kerül. Szabadság és családi kötöttség, függetlenség és valahová tartozás között kell választania. Érdekes, hogy a kettő együtt nem megy.
A Drága élet 14 novellát tartalmaz, az utolsó négy önéletrajzi ihletésű, saját összefoglaló címük van, Finálé. Igazából nem válnak el élesen a gyűjtemény többi darabjától. A novellákból megismerjük a szülőket, a testvéreket, a gyermekkort, a gyermek Alice Munrot, és erőfeszítéseit, hogy meghatározza önmagát, aki nem azt az utat szeretné járni, amit az édesanyja kijelölt a számára.
„Azt hiszem, ennél többet (és közelebbit) nem akarok az életemről elmondani” – írja a Finálé bevezetőjében.
Érzései a szülei irányába ambivalensek. Anyja, aki kemény munkával küzdi fel magát a társadalmi ranglétra alsó középosztálybeli fokára, tartani akarja a színvonalat és ezen igyekezetében nevetséges, nem szeretett társasági kívülállóvá és házi zsarnokká válik. Apja próbálkozásai sorra csődöt mondanak, végül öntőgyári alkalmazott lesz, ami ad némi megnyugvást és biztonságot. Az édesapával jobb a kapcsolata, annak ellenére, hogy apja a kor gyermeknevelési szokásaihoz mérten egyáltalán nem kirívóan időnként szíjjal elveri, nehogy a lány azt képzelje már, hogy valamit jobban tud. Az Éjszaka című novellában a gyermek Munro egy súlyos műtét után lábadozik, nem tud aludni, sötét gondolatok kísértik, attól retteg, hogy megfojtja kishúgát. Egy éjszaka összetalálkozik apjával, a házban, aki egyszerű, elfogadó és megértő mondataival átsegíti a kislányt ezen a nehéz időszakon, a rémálmok világából visszahelyezi „világunk talajára.”
Anyját lehetetlen nőnek nevezi. Anyja az, aki A szem című novellában elrángatja a kislányt a balesetben elhunyt bébiszittere temetésére, a ravatalon meg kell néznie az elhunyt Sadie-t, figyeli, hogy a kislány ne hunyhassa le a szemét, és ekkor furcsa módon a kis Alice jelet kap, mintha a halott Sadie egyik szeme egy picit, megrebbenne. Misztikus és mágikus! És a kis Alice félelme elmúlik, hiszen kapott egy saját üzenetet, egy figyelmeztetést, vigyázzon az életére, hiszen az élet drága, egy pillanat alatt vége lehet. A címadó novellában árnyaltabban ábrázolja anyjához fűződő viszonyát, úgy látjuk, hogy gyermekként talán kritikusabbak vagyunk a szüleinkkel, mint kellene, mert nem látjuk a viselkedés mögött megbúvó okokat. Nagyon szép az a rész, amikor arról ír, ahogy anyja elrejtőzik a bébi Alice-szal a szomszéd bolond vagy csak szenilis nő elől, hogy mentse a baba „drága életét”.
Novelláiban Alice Munro józanul, érzelgősség mentesen beszél az élet apró dolgairól, arról, hogy az élet néha furcsa, veszélyes és váratlan fordulatot vehet. Arról, hogy az élet, az emberi sors elviseléséhez is kell erő. Arról hogy, hogy a veszteség mindig is veszteség lesz, akkor is, ha elfogadjuk és akkor is, megbocsátunk magunknak.  A túléléshez viszont szükségünk van a megbocsátásra, sokszor saját magunknak kell megbocsátanunk. És egyébként is, minden élet drága...az is amit külső szemlélőként nem látunk annak. Vigyázzunk rá!

Alice Munro 82 éves, első novellája egyetemista korában jelent meg 1950-ben. Iskolai évei alatt pincérként és könyvtári kisegítőként is dolgozott, de az is előfordult, hogy nyári idénymunkaként dohányt szedett a földeken. Három lánya született. Második gyermekét még egynapos korában elvesztette. Kétségbeesetten írt a terhességei alatt, mert azt hitte, hogy utána soha többé nem lesz képes. A Drága élet címe könyve 2013-ban jelent meg, ekkor kijelentette, hogy nagy eséllyel ez az utolsó könyve. „Valószínűleg nem fogok többet írni”, nyilatkozta akkor.
A Nobel történetében eddig 12 nő nyerte el az elismerést, Munro a tizenharmadik, egyben ő az első kanadai díjazott.
A New York Times szerint általában a nyerteseket a bejelentés előtt telefonon értesítik, ám a Svéd Akadémia - a Nobel-díj twitter oldala szerint - nem tudta elérni Alice Munrot, így üzenetet hagytak neki. Az írónő épp a lányánál volt, amikor elérték a hírrel ottani idő szerint hajnali 4 órakor. Első reakciójában a következőket mondta: „Lehetetlennek tűnik. Olyan pompás, ami történt, le sem tudom írni, több, mint amit mondhatnék." Később hozzátette „őszintén remélem, hogy ez ráébreszti az embereket arra, hogy a novella egy fontos művészet és nem pusztán valami, amivel eljátszadozik az ember addig, amíg regényt ír."


2017. február 24., péntek

És még mindig Kevinről...

Drága Franklin! Így kezdődik a könyv, amit a 200. oldal környékétől egyszerűen nem tudunk letenni. Drága Franklin! Hosszú és gyötrelmes levelek sokaságán át keresi Eva a választ arra, ami történt, arra, hogy fia Kevin az ajándékba kapott íjjal lelövi kishúgát, Célia-t, az apját, Franklint és még 7 iskolatársát, egy tanárát plusz egy menzai alkalmazottat.
A könyv annak az aprólékosan részletes és rettentően körülményes néha már-már unalmas taglalása, hogy mi vezetett idáig? Ki a felelős, felelős-e egyáltalán valaki? Mármint Kevinen kívül? És Kevin, aki még nincs 16 éves miben felelős?
Eva és Franklin 30-as, gazdag középosztálybeli értelmiségiek a Reagan-korszak Amerikájában. Eva-nak saját nagyon jól menő cége van. Útikönyveket ad ki (a könyvben a Lonely Planethez hasonlítja a könyvsorozatot) olyan fiataloknak, akik egzotikus régiókat keresnek, és másképp akarnak utazni, mást akarnak látni és átélni, mint a szüleik. Franklin szintén állandóan úton van, az a munkája, hogy filmekhez keres helyszíneket. Mindkettőnek lételeme a szabadság, az utazás.
A könyv nagy erénye, hogy felteszi ugyan a kérdéseket, megkeresi és bemutatja a lehetséges okokat, mindent kiderít, amiről úgy gondolja, magyarázatul szolgálhat, de nem ad választ és nem dönti el helyettünk mi történhetett. Inkább arról van szó, hogy összegyűjti és elénk tárja azokat a családon belüli helyzeteket, terheltségeket, viselkedésformákat, történelmi, intézményi és társadalmi visszásságokat, amelyek ide vezethetnek. Lássuk mik/ kik ezek?
-    Eva családja, örmény származása.
Apja halott, anyja depressziós vagy pánikbeteg. Évek óta nem lép ki a házból. Szörnyű, de erről a négyezer éves népről a periodikusan ismétlődő genocídium jut először eszünkbe. Az USA törökországi nagykövete, Henry Morgenthau a következőképpen foglalta össze a 20. század elején történt vérengzésről a véleményét: „Meg vagyok győződve, hogy az egész emberiség történelmében nincs még egy ilyen szörnyű epizód. A múlt hatalmas mészárlásai és üldöztetései az örmény faj 1915-ös szenvedéseihez képest jelentéktelennek tűnnek.” Fontos kérdés, hogy az, amit dédszüleink, nagyszüleink az összes közeli és távoli felmenőnk átélt mennyire van benne a génjeinkben, az idegrendszerünkben?
-    Eva személyisége. Eva feminizmusa.
Eva-nak számos autisztikus vonása van. Hárítja az emberi gesztusokat, képtelen az érzelmek kimutatására, sokszor nem jól kommunikál, távolságot tart. Eva női életterve elsősorban a karrierről, önmaga megvalósításáról, önmaga felépítéséről, a cégéről és a munkájáról szól. Eva önző. Élvezni akarja az életet. Nem vágyik gyermekre, semennyi belső indíttatást nem érez. Ezért nem is értjük, miért szül gyermeket. Úgy érzi, ezt várja tőle az a közösség, amiben él? Úgy érzi, Franklin apa szeretne lenni és nem akadályozhatja meg ebben? Talán Franklin elvesztésétől fél? Eva összekeveri a gyermekvállalást a felnőtté válással. Gyermeket kell szülnöm, mert ideje, hogy felnőtté váljak, mondja valamikor a regény során. A gyermekszüléstől azonban nem feltétlenül lesz valakiből felnőtt. Éva akkor válik felnőtté, amikor vállalja a felelősséget és a regény végén, a rendőrautóhoz vezetett Kevin láttán kimondja, amit még soha nem mondott ki: Ő a fiam!
-    Eva viselkedése a szülés után.
Eva rideg, csak önmagára figyel, a babától viszolyog. Eva nem szereti ezt a gyereket. Ez minden társadalomban tabu témának számít és Eva sem képes egyedül szembenézni vele. Mindent, amit Kevinről tudunk, Eva-tól tudjuk. Mennyire hihetünk neki? Sokszor elárulja magát, hiszen Kevin a gyerek, ő az anya a kapcsolatban, mégis inkább vetélytársként élete megrontójaként tekint rá. Úgy érzi Kevin elvette tőle azt a világot, amit igazán szeretett. Nem érti, nem érzi, nem tudja, hogy Kevin is egy felfedezni való világ.
Lehet, hogy Eva szülés utáni depresszióban szenved. Szorong és fél. Mindez azért fontos, mert a terhesség alatti illetve a szülés utáni depresszió fokozott stressz ártalmakkal jár a magzatra, illetve a csecsemőre nézve. Az anya depressziós állapota megnyilvánulhat gyermekének viselkedésében, etetési-, szoptatási problémákban vagy abban, hogy a baba elkerüli az édesanya tekintetét. A terhesség alatti vagy a szülés utáni depresszió hatékony kezelése a gyermek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében elengedhetetlen. Ha így volt, Eva semmilyen kezelést nem kapott, Franklin pedig magára hagyta.
-    Az anyaság.
Nem könnyű megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a társadalom kimondva kimondatlanul az anya elé támaszt. A felszínes tv-műsorok, a színes magazinok hazug cikkei, a mindentudó szomszédok és minden lében kanál családtagok elhitetik, hogy csak a tökéletes anya a jó anya. Ez nem igaz. Nem lehet mindenki tökéletes anya, talán nincs is tökéletes anya, mert senki sem tökéletes. Elég jó anyának lehet lenni. Loretta Greenleaf, egy törékeny fekete asszony így foglalja össze ezt Eva-nak, mialatt a beszélőre várnak.
„Mindig az anya a hibás, há’ nem? ….Mamának lenni nehéz. Sehol sincsen megírva, hogy előbb legyé’ tökéletes, oszt csak utána essé’ teherbe. Maga biztosan mindent megtett. Há’ nem itt van most is ezen a lepratelepen, egy ilyen szép vasárnap délután.”

-    Kevin maga. Gyermekként.
Eva meghatározza és behatárolja Kevin viselkedését. Hogy viselkedhet az, akit nem fogadnak el? Apatikus, tagad, ellentmond. Eva és Kevin tulajdonképpen egyformák. Kevin Eva torz tükörképe. Pszichológusok szerint az anya arca jelenti a tükröt, amelyben a gyermek saját magát látja. Milyen tükör Eva? Eva arcában Kevin nem láthatja meg saját magát, csak saját maga torzképét láthatja. Optimális esetben az anya odafigyelő nézést biztosít a gyermek számára, amely hozzásegíti a saját realitásának kialakításához. Az anya arca a csecsemő énje elé állít tükröt, úgy, hogy elismerést sugároz. Az anya válaszkészsége határozza meg a gyermek fejlődő identitását, tehát az anya minden identitás forrása. Talán itt van egy olyan fontos momentum, ami segíthet megfejteni a történteket. Kevin identitása eltorzult, hiszen nem kapott elismerést. Úgy érezhette valamit tennie kell, hogy kivívja az áhított elismerést és elfogadást. Valami nagy dolgot kell véghezvinnie. Talán meg kell ölnie néhány embert…
-    Kevin maga. A kamasz Kevin.
Kevin nagyon okos és nagyon manipulatív kamasszá érik. Ki akar tűnni, más akar lenni, mint a többiek. Kevin tudatosan készül, előgyakorlatokat és előtanulmányokat végez. Próbálgatja az erejét. Kevin egyedül Eva figyelméért harcol, érzi, hogy Eva erős jellem ugyanakkor gyáva. Kevin megmutatja, hogy ő bátor. Kevin nem azért gyilkol, mint a többi fiatalkorú iskolai lövöldöző, aki a regényben megjelenik, és akikből túlságosan sok van. Kevin trófeákat visz, olyan diáktársai életét, akik valamiben kitűntek, tehetségesek voltak, olyan tanár életét, akinek számított, és aki átlátott rajta és egy szegény, nyomorult páriáét, aki nem számított! de éppen ott volt.
Ha görög tragédiaként olvasnánk a könyvet, és megfelelő érzelmi távolságot tudnánk tartani, azt mondhatnánk, hogy az első szülött fiú áldozatot mutat be, eltakarítja azokat, akik útban vannak és így helyreállítja megrendült kapcsolatát az anyjával. Mintha a fiú egész élete arról szólna, hogy kifürkéssze, mit akar az anya, mintha egész életében arra készülne, hogyan vívhatná ki az anya elismerését. Talán nem véletlen, hogy Kevin nem az apja, hanem az anyja nevét viseli. Az anya elfogadja az áldozatot. „A könyvespolcon a Robin Hood egy példánya hever. És mindketten tiszta lappal indulunk.”
-    Franklin.
Akit Mr. Plasticnak hívnak. Plasztik, műanyag. Franklin sablonos és erőltetett. Ő is csak magára figyel, sosincs otthon. Ő nem adta fel azt a munkát, amit szeretett. Saját érzéseit tolja előtérbe, azokat a társadalom által elfogadott, szokványos, de kettőjük viszonyában üres apa-fiú kapcsolatokat, amelyeket a legrosszabb és leghiteltelenebb amerikai filmekben látunk. Tunyaságát, megalkuvását, a problémáktól való elfordulását Kevin egy nyíllal jutalmazza majd.
-    Eva és Franklin - mint család.
Nem működik túl jól. Nem arról van szó, hogy nem szeretik egymást. Az elköteleződés nem érződik, egymás tisztelete és mély ismerete, az egymásra figyelés. Nagyon úgy tűnik, hogy házasságuk esetleges.  A levelek az események után születnek, amikor egy meggyötört és bűntudattól sújtott Eva a történtek után tőle szokatlanul sok érzelemmel fordul az akkor már halott Franklin felé. A levelekkel ugyanakkor megpróbálja meghatározni azt is, mik azok a hibák, bűnök, amit ő követett el és mik azok, amiket Franklin. A családhoz tartozik még egy kis áldozat, a szerencsétlen Celia is. Ő Kevin ellentéte. Nem túl okos, túlérzékeny, engedelmes, isteníti a bátyját, mindenkit szeret. Házi kedvenc státuszban van a családban, nem több mint egy kiskutya vagy kiscica. Apja nem tud mit kezdeni vele, az anyja azon ügyködik, hogy megvegye neki azt a valamit, amit éppen szeretne… mint egy új labdát vagy más játékot, esetleg a nagyon szeretett jutalomfalatot… És kiszolgáltatja Kevinnek, megint nem figyel eléggé… Fel kell tennünk a kérdést, hogy a szeretetkötelék magától értetődő-e egy családon belül? Meg kell kérdeznünk, hogy a szülői szeretet magától értetődő-e?
Látnunk kell, hogy a látszólag ideális családban a problémákat a szőnyeg alá söprik. Az anyagi jólét, a gondtalanság mögött örömtelenség, és álságosság van. Érdekes az is, ahogy Eva állandóan bírálja azt a társadalmat, amelyben él, és amelynek ugyanakkor minden elérhető és felkínált javát elveszi. Cégével mindig olyan egzotikus helyekre megy, amelyek romlatlan és tökéletes, élhető, példaszerű országoknak tűnnek, bár csak pár hetet tölt ott és így csak felszínesen ismerheti. Maga Eva is felszínesnek tűnik. Okos üzletasszony, az amerikai életforma nagyhangú leszólója, művelt és kulturált, de nem képes családja összetartó erejévé válni. Nem látunk olyan célt, ami az életüknek mélyebb értéket adhatna, és amihez Kevin igazodhatna.
-    Eva és Kevin egyetlen meghitt időszaka az, amikor Kevin beteg lesz és Eva felolvas neki a Robin Hoodból.  Ironikus, hogy a leszámolás eszköze is a családi ajándék íj lesz. Azon a csütörtöki napon Kevin Eva-t is eltalálja. Az is kérdés, hogyan lehetséges egy 16 év alatti kamasz számára emberi élet kioltására alkalmas íjat és nyilat ajándékozni?
-    A társadalmi környezet
a, Jog és igazságszolgáltatás
Hogy lehet az, hogy egy elkövető 7 évet kap családirtásért és kilenc idegen ember megöléséért csak azért mert pár nap híján még nem nagykorú?
b, Az iskolarendszer
Az az iskolarendszer teljességgel alkalmatlan, amelyben egy igen okos, de manipulatív diák hazugságai komolytalan mégis veszélyes, megrázó, ostoba, igazságtalan és gonosz fegyelmi tárgyaláshoz vezetnek egy szánalmas, magát megvédeni képtelen tanerő ellen.
c, 15 perc hírnév
Érthetetlen az az igyekezet, ahogy a média hatására valaki, bármi áron, sokszor egész addigi életét romba döntve, jövőjét kockáztatva, mások életét semmibe véve a figyelem középpontjába akar kerülni. Az sem baj, ha ez csak pár percre sikerül, mert már elérte élete nagy célját.
d, Pszichológia
Prosac, prosac, prosac… A csodaszer, ami majd megnyugtat és megoldja a problémákat. Főleg, h tiniknek adjuk.
e, A fegyvertartás engedélyezése
Hogyan lehetséges, hogy bárki, - köztük gyerekek, kamaszok, fiatalkorúak olyanok, akik tetteik súlyát képtelenek felmérni, vagy nem is akarják ezt megtenni – viszonylag könnyen fegyverhez juthatnak.
És van még egy nagy kérdés, amin elgondolkodhatunk. Az ember gonosznak születik vagy azzá lesz? Eva teremtette a szörnyeteget, vagy Kevin a születésétől fogva szörnyeteg volt? A legújabb kutatások szerint génjeink jobban meghatároznak bennünket, mint eddig gondolták. „Maga a faj – jobb híján – Isten műve. Én a magam részéről úgy érvelnék, hogy az egyes veszedelmes gyermekek megszületése is Isten műve, de hát erről szól a perünk is.”- mondja Eva. Eva, az ellenőrizhetetlen és megbízhatatlan narrátor/levélíró folyamatosan utal arra, hogy Kevint mások sem tudják elviselni, mások is gonosznak és elvetemültnek látják kiskorától kezdve.
Van-e mentség Kevin számára, felmenthető-e azért, mert az édesanyja nem fogadta el őt? Természetesen nem, Kevin bűnös tömegmészárlásban. És szerencsére nem lesz mindenkiből tömeggyilkos, aki nem ideális vagy legalább elég jó családban nő fel.
Van-e lehetséges kiút kettőjüknek ebből a helyzetből?  Talán van, bár azt, hogy milyen lesz ez az út, nem tudhatjuk, és nem is nagyon szeretnénk elképzelni. Eva rátalál az egyetlen helyes viselkedésre ebben a helyzetben. Olyan viselkedésre, ami az olvasóban tisztelet ébreszt iránta. Anya lesz. Fia mellé áll, szembenéz a helyzetével és osztozik a bűnben. Talán Kevin zavart félmondata a bűntudat útjára való rálépést, a történtekkel való szembenézést, valamiféle belátást jelent. Talán azt, hogy amit az anyja szeretetéért vívott harcban igaznak és jogosnak, hőstettnek vélt nem volt az.
„Amikor búcsúzóul megöleltem, gyerekesen belém csimpaszkodott, amit tulajdonképpeni gyermekkorában sohasem tett meg. Nem vagyok benne biztos, hiszen a kabátom feltűrt gallérjába motyogta bele, de szívesen hiszem, hogy azt nyögte ki: sajnálom. Megkockáztatva, hogy jól hallottam, én magam jól érthetően annyit mondtam: Én is sajnálom, Kevin. Én is sajnálom.”
A Beszélnünk kell Kevinről nyomasztó, felkavaró, sokrétű és nagyon elgondolkodtató regény. Legintimebb viszonyainkról, érzelmeinkről, szeretetkapcsolataink őszinteségéről szól egy szélsőséges történet keretében Arról, tudunk-e, akarunk-e áldozatot hozni, egy gyermekért, és ha nem tudunk, akkor feltehetően még nagyobb áldozatot kell majd hoznunk.



Erről beszélgettünk - Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről - más nézőpontból


 A Beszélnünk kell Kevinről sokrétű regény, és rengeteg témát érint. Néhány újabb megközelítés.

Horváthné, Klári
Tanulmányaim során rengeteg szakirodalmat olvastam ilyen és hasonló problémákról... Először azt hittem, hogy az apa lelépett a problémás családból, azért írja a leveleket az anya. Nagyon megrázó történet. Az anya magát hibáztatja, keresi az okokat, amik nincsenek. Előbb azt gondolnánk orvosi eset, majd a szakember kezeli, de láthatjuk nincs rá orvosság. Emberfeletti az anya erőfeszítése 16 éven át. A testvér megvakítása után nem tudom hogyan tudott még működni a család. Csodálom ezt az anyát, nem tudok nála jobb anyát elképzelni. Az írónő olyan jól körbejárta a problémát, hogy szívesen olvasnék még tőle. Másfél nap alatt olvastam el, nem lehetett letenni. Azóta is sokat gondolok a szereplőkre. Vannak regényeim amiket nem lehet elfelejteni, olyan mély nyomokat hagynak és gondolkodásra késztetnek, most már ez is azok közé tartozik.

Erről beszélgettünk - Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről - más nézőpontból




A Beszélnünk kell Kevinről sokrétű regény, és rengeteg témát érint. Néhány újabb megközelítés.

Nagy Lajosné, Marika
A könyvklubban hamar elröpült az idő. Akkor nem jutott eszembe, hogy Eva és Dana Rocco (az angoltanár, Kevin egyik áldozata) beszélgetését megemlítsem. Pedig nagyon tanulságos, kulcs lehet a történtek megértéséhez. Eva megkereste a tanárnőt az egyik fogadóórán. Kiderült, hogy Dana Rocco az egyetlen tanár, aki törődik a fiával, aki meg akarja fejteni a személyiségét. A többi tanár kevesebbel is beéri. Eva a tanárok helyzetéről így ír:
"Akkoriban nem volt könnyű az általános iskolai tanítóknak. Az állam oldaláról a magasabb színvonalért, a szülők oldaláról a magasabb osztályzatért szorongatott, mindenféle etnikai érzékenységet vagy szexuálisan illetlen magatartást láthatóvá tévő nagyítóüveg alatt dolgozó, az egyre inkább szaporodó, fűnyíró elven működő tesztek gépies követelményei és a diákok kreatív önkifejeződésére irányuló követelései között őrlődő tanárokat vádolták a gyerekekkel kapcsolatos minden rosszért, de tőlük várták a gyerekek megváltását is. Bűnbak és megmentő."
Visszatérve Eva és Dana Rocco beszélgetésére, Dana  azt kérdezi Evától, hogy "miben mesterkedik a fiú". Aki okos, kíméletlen a társadalomkritikája, és gúnyos dolgozatokat ír. Aki elutasítja, hogy a szokásos módon tanuljon. Aki provokatív kérdéseket tesz fel, hogy őt zavarba hozza.
De a tanárnő meg is válaszolja a saját kérdését. Az a megérzése, hogy épp a gondtalan élete miatt haragszik Kevin. Mondja:
"A maguk nagy háza. A jó iskola. Azt hiszem ez manapság nagyon nehezen emészthető a gyerekek számára. Magának az országnak a prosperitása is terhessé vált, amolyan zsákutcává, ha az ember fehér bőrű, és középosztálybeli. Ezért a fiatalok bizonyára úgy látják, hogy rájuk semmi szükség. Bizonyos értelemben olyan, mintha nem is lenne már tennivaló...
...Mint szétcincálni. " felezi be Eva.
"...De ha az ember a hátsó ajtó felől közelít hozzá,a maga fiatalemberéből is ki lehet csiholni a szikrát."
Dana született pedagógus. Szereti a munkáját (nem is munka ez hanem hívatás), a "nehéz" gyerekekkel is foglalkozik, megoldásokat keres.
Ezért került az áldozatok közé, akiket Kevin azért ölt meg, mert csodált a hobbijuk, vagy életcéljuk miatt, vagy mert mélyen megvetette őket.
Lehet, hogy erről még elvitatkozgattunk volna, sok a pedagógus a csoportban, de a nagy kérdésre nemigen adtuk volna meg a választ
Egy beszélgetést soha nem lehet lezárni, mindig maradnak elvarratlan szálak. ösvények amiken tovább lehetne haladni. A regény tovább dolgozik...

2017. február 21., kedd

Erről beszélgettünk - Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről


Nagy Lajosné, Marika

Beszélnünk kell Kevinről. Ez Lionel Shriver könyvének a címe,
És mi beszéltünk róla a Könyvklubban, sokat, nem is értünk a végére.
Kevin három nappal a tizenhatodik életévének a betöltése előtt tömeggyilkosságot követett el, 1999. április 8-án.
Áldozatai: a fekete kosárlabdás, a szorgalmas spanyolajkú, a filmőrült, a klasszikus gitáros, az érzelgős színjátszó, a számítógépkalóz, a meleg balett táncos (ők mindannyian fiúk), és három nő: a csúnyácska politikai aktivista, az üresfejű szépség és az odaadó angoltanár. És véletlenül egy részmunkaidős menzai alkalmazott.
Olyan áldozatokat választott, akik valamiben sikeresek, örömet találnak abban, amit csinálnak,boldogok tőle.
Kevin nem boldog. Születésétől fogva utasít el mindent és mindenkit. Okos, az emberek veséjébe lát, és lenézi őket.
Anyja, Eva, csak a férje, Franklin kedvéért vállalta a terhességet. Kevin megszületésével elkezdődött a véget nem érő kálváriája.Élete a családban örömet nem lelő anya sorsa. A szülő, aki képtelen a gyermekét szeretni.
Eleinte gonosznak láttam, később olyannak, aki a fiával való harcának az áldozatává vált. Sajnáltam ezt az asszonyt, mert már az elején látni lehetett, hogy nem tud majd versenyezni (és nem is akart) Franklin majomszeretetével. Ellentétes nézeteik voltak a gyermeknevelésről, a szakadék egyre mélyült és áthághatatlanná vált. Ez is oka a tragédiának.
A család élete Eva Franklinhez írt leveleiből bontakozik ki. A fejlemények egy-egy börtönlátogatással vannak megszakítva, így olvadnak egybe az eltérő idősíkok.
A végzetes csütörtöki nap eseményeinek a "tálalása" időrendben felcserélődik. Eva csak este, amikor hazaér, tudja meg, hogy Kevin reggel a húgát és az apját, még az iskolába indulás előtt, megölte. (Engem ez a fejezet mélyen érintett, mint akit letaglóztak. Nehéz ennél nagyobb fájdalmat elképzelni. Még másnap is a hatása alatt voltam.)
Az utolsó fejezet feloldja a történetet, két év múlva Eva talán megbocsát magának, és a jövő már nem olyan kilátástalan.
Jó kis beszélgetés alakult ki a regényről a könyvklubban.
Hogy mi volt Kevin tettének oka?
Kevin bevallása szerint: mert az emberek a hozzá hasonlókat akarják látni a TV-ben, a moziban.
Sok minden szóba került még.
A beszélgetés azzal zárult, hogy felolvastuk a könyvből azt a részt, ami az egyik börtönlátogatás alatt történt. Eva az első biztató szavakat egy fekete anyukától kapta, gyermekeik meglátogatására várakozva. Az asszony hitelesen tudta közvetíteni a megértést és szeretetet Eva felé. Ez volt az első nagy segítség, hogy ne vádolja magát, és próbáljon másképp élni.