2018. május 17., csütörtök

Szabó Magda hagyatékából - egy levélgyűjtemény


„Itt alszik a jóság, a hűség, / a létben talált gyönyörűség, / az örömhozó, bánatrontó, / míg élünk, velünk élsz, kis Brontó!” Nem tudjuk, hogy kicsi Brontó milyen állat lehetett, azt azonban igen, hogy ennek a kötetnek macskák a főszereplői, sőt úgy is fogalmazhatnánk, a szerzői.
Az örömhozó, bánatrontó alapja egy fennmaradt levélköteg, melyet Tasi Géza szerkesztett, aki az írónő minden élőlény iránt érzett szeretetét kívánta megmutatni.
„Ember és állat alakja, igénye, teljesítménye teljesen azonos volt a számomra, magamat vagy magunkat se gondoltam többnek, másnak, mint egy civilizált, este fogat mosó farkast vagy hivatalba járó galambot. Heves, soha nem szűnő, inkább erősödő szánalmat éreztem e néma testvérek iránt, akik a maguk sajátos nyelvét beszélték, és nem tudtak megszólalni emberi hangon, nem tudtak védekezni sem, teljesen ki voltak szolgáltatva az emberek jó- vagy rosszkedvének, emberségének vagy embertelenségének. Külsejüket, tollruhájukat vagy a pikkelyeket vagy az irhát, amelyből szemük rám pillantott, úgy néztem, mint színészen a jelmezt, s meg voltam róla győződve, egyszer majd leveszik, akkor nem marad, csak a húsuk, azonos, mint az enyém, s lesz egy pont, egy pillanat, amikor emberi hangon is megszólalnak majd, csak ki kell várni, meg kell érdemelni” – írta Szabó Magda az Ókút-ban.
Az írónő ezeket a humoros hangvételű, kedves, játékos, néha zaklatott és értetlenkedő leveleket macskája nevében írta a szomszédoknak. "Keresztanyám barátai, Schrott Tibor és felesége, Schimpl Mária Magdolna ajándékozott meg a levélcsomaggal, azt mondták, hogy engem illet. Amikor felmerült a kiadás ötlete, nyomozni kezdtem, ki kaphatott még hasonló levélkéket. Eljutottam Pomogáts Bélához, az Írószövetség volt elnökéhez, s ő is átadta a cicáihoz szóló feljegyzéseket. S egyszer csak összeállt a könyv." - mondta el Tasi Géza a Szabadfold.hu-nak.
Szabó Magda imádta az állatokat. Mindig volt körülötte kutya, macska. Előfordult, hogy egy hirdetés alapján „mentett meg” egy öreg ebet. Máskor a budai lakása ajtajában didergő jószágot vette magához. De az autópályán ténfergő kutyust is felvette az autóba. Ahogy szaporodott a sereglet, jobbnak látszott, ha Tasi Géza kerepesi kertes házánál helyezik el őket. És amikor az írónő külföldön rosszul lett, a kórházból kikerülve keresztfiához költözött. Kettejüknek nyolc kutya, és nyolc cica, plusz a madárhad. Ilyen paradicsomi körülmények között mindenki nagyon jól érezte magát, kiváltképp Szabó Magda.
"Keresztanyám tudott az állatok nyelvén beszélni!" – mondja meggyőződéssel Tasi Géza. "Ha leült a kanapéra vagy a fotelba, az állatok odatelepedtek mellé. Reggelijét is megosztotta velük, a téli szalámit nekik adta, ő pedig a csupasz kenyeret ette. Az állatszeretet még jobban összekötött bennünket."
Ez a páratlan gyűjtemény kedvességével és mókásságával biztosan nagy örömet fog okozni az állatbarátoknak, de azoknak is, akik szeretnék Szabó Magdát más oldaláról például Évuka cica gazdájaként megismerni. A leveleket rajzok egészítik ki, Szabó Magda cica-rajzait illesztették be a szerkesztők a levelek mellé. A vicces, ironikus levelekben leírt kis történetek nyomán kibontakozik a Szabó Magda Szobotka Tibor házaspár élete is a 60-as, 70-es években. Megtudjuk hogyan élt egy akkor már ismertnek és híresnek számító íróházaspár a korszak Magyarországán. Az ő életük semmiképp nem volt szokványos és minden tekintetben átlag felettinek is számított, de semmi kérkedést nem érzünk a levelekben, sokkal inkább öniróniát.
Azt érezzük, az állatok kikapcsolódást, megnyugvást, derűt és rengeteg szeretetet jelentettek az írónő számára.

Szabó Magda hagyatékából - egy szakácskönyv

Az Egy meszely az fél icce: Szabó Magda ízei két, az írónő hagyatékából előkerült receptes füzet alapján készült. Az egyik származása ismeretlen, nem tudjuk ki vezette ezt a füzetkét, kihez tartozott, viszont egészen az 1880-as évek végétől vannak benne receptek. A másik füzet gazdája Jablonczay Gizella volt, Szabó Magda nagynénje, aki kiváló háziasszony volt, remekül főzött.
Ha végiglapozzuk a recepteket, képet kapunk arról milyen lehetett egy jómódú polgári háztartás a két világháború között, miket ettek és hogyan készítették el az ételeiket? Látjuk, hogy alapvető volt a halfogyasztás, hiszen nagyon sok a halas recept és hogy mindennapinak számított a velő, a libamáj, a marha és a nyúl. Bőven használtak cukrot, főleg porcukrot és kockacukrot. A “boldog békeidők” korszaka hozta el azt, hogy rangtól és vagyontól függetlenül bárkinek kerülhetett az asztalára édesség. Megszaporodtak formában és gyakoriságban a cukros ünnepi ételek, megkezdődött a köznapi fogyasztás. Már nemcsak ünnepi alkalmakon került sütemény az asztalra, hanem vasárnap is. Ebben a szakácskönyvben is rengeteg a sütemény. Találunk likőröket, szörpöket, lekvárokat, dzsemeket, fagylaltokat. Sokszor használtak mandulát, marcipánt, diót, csokoládét. Fényűzőnek is tarthatjuk, hiszen jó minőségű drága alapanyagokat használtak, de az is látszik, hogy meggondoltan bántak a mennyiségekkel, nem pazaroltak. Érdekes, hogy összehasonlítva egy mai recepttel itt nem írnak le minden egyes lépést, a recept csak irányadó, hiszen minden háziasszony elegendő háttértudással rendelkezett ahhoz, hogy elkészítse az ételt. Nagyon családias, bensőséges, ahogy a receptek származása, forrása is megjelenik, hogy ez Mayer nénitől van, Tini nénitől vagy Teri nénitől, az Ilontól vagy Hegedűsné-féle, ezt meg egyenesen a Kovacsics Mátyás szakácskönyvből másoltuk, ezt a receptet pedig Mady-től kaptuk.
Ez a kis receptgyűjtemény egyrészt tiszteleg Szabó Magda és családja előtt, másrészt visszavisz bennünket abba a nyugodt, békés korba, amikor mindenre volt idő, és amire mindig nosztalgiával gondolunk. Visszahozza az ízeket és illatokat.
Szánjunk rá időt és készítsünk el néhány receptet.

Szabó Magda a Jaffa Kiadónál

2017-ben ünnepeltük Szabó Magda születésének 100 éves évfordulóját. A Jaffa Kiadó ebből az alkalomból vállalkozott az életmű újbóli kiadására. A sorozatot 20 kötetre tervezik, amelyeket úgy válogattak össze, hogy a legfontosabb, legismertebb regények mellett benne legyenek a ma már nehezen elérhető művek is. A könyvek új arculatot, új, bensőséges grafikai megoldásokat kaptak és olyan tipográfiát, amely megkönnyíti az olvasást, segíti a szöveg befogadását fiatalnak és idősnek egyaránt. A szöveget ahol szükséges volt jegyzetekkel egészítették ki. Szabó Magda sok tájnyelvi szót használt, kulturális utalásokat, amelyeket a szerkesztők rövid jegyzetekkel oldottak fel, hogy megkönnyítsék az értelmezést, a megértést. "A sorozattal azokat az alkotásokat próbáljuk szem előtt tartani, amelyek egyrészt nagyon fontosak Szabó Magda életművében, másrészt már nem kaphatóak" - hangsúlyozta Jolsvai Júlia az életművet gondozó Jaffa Kiadó főszerkesztője. Egy interjúban így nyilatkozott: „Vannak olyan pszichológusok, akik olvasmányokat adnak a pácienseiknek. Szabó Magdát nagyon sokszor választják, mert ezek a regények tükröt tartanak elénk. Magunkat és a környezetünket láthatjuk benne. A regényekben számtalanszor jelennek meg olyan problémák, melyekkel nem szeretünk szembenézni, hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni, családon belüli konfliktusok, melyekkel szinte mindenki találkozik. A regényeket olvasva lélektani nyomozás részesei lehetünk: a konfliktusok, a gyűlölet, a harag forrását keressük” https://mno.hu/konyveshaz/meg-tartogat-meglepeteseket-szabo-magda-hagyateka-2391991
Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben, 1940-ben szerzett latin-magyar szakos diplomát, latin tanárként dolgozott. Költőként indult, 1949-ben Baumgarten-díjat kapott, amelyet azonnal vissza is vontak tőle. Nyáry Krisztián így ír erről:
„1949. január 10-én az Esti Szabad Szó című napilapban megjelent a friss Baumgarten-díjasok listája. Bár a döntést hivatalosan még nem hirdették ki, mindenki biztos lehetett benne, hogy a díjazottakról szóló hír igaz, hiszen a kuratórium elvben titkos döntése minden évben kiszivárgott. Biztos lehetett benne a 32 éves költőnő, Szabó Magda is, aki a Bárány című verseskötetéért nyerte el a 3000 forint értékű jutalmat. Köszönő levelet írt a Baumgarten-alapítvány főkurátorának, Schöpflin Aladárnak, és elkérte tőle a többi kuratóriumi tag címét. Úgy tervezte, minden döntnöknek küld majd néhány napja kiadott második kötetéből. Az ünnepélyes díjkiosztás napján, január 18-án a névsor hivatalosan is megjelent a lapokban. Szabó Magda örömmel olvasta, hogy a jutalmat 4000 forintra emelték, és ünneplő ruhában várta munkahelyi irodájában, hogy délután elindulhasson a ceremóniára. Délelőtt 11 körül megcsörrent a telefonja. Basch Lóránt, a kuratórium tagja volt a vonalban, és közölte vele, hogy Révai József kultuszminiszter utasítására díját visszavették, és helyette Kuczka Péter kommunista költő lesz kitüntetve. Szabó Magda mindössze néhány óráig volt a Baumgarten-díj birtokosa. Sokáig ült összetörve a telefon mellett, és eldöntötte, hogy soha többé nem ír verset.”
Szabó Magda később élete egyik legszörnyűbb, de meghatározó élményének nevezte a díj visszavételével járó megaláztatást.
Szabó Magda a megalázó döntés következtében végképp felhagyott a versírással. Évtizedekkel később, egyik utolsó interjújában azért megemlítette, mégiscsak ő volt az utolsó Baumgarten-díjas magyar költő.
Az irodalom mégis sokat köszönhet a lelketlen politikai lépésnek, megszületett Szabó Magda, a regényíró. Szabó Magda női sorsokról ír, minden történetének a középpontjában egy nő és kapcsolatai állnak. Regényei, történetei családi történetekről, titkokról, a hétköznapi emberi kapcsolatok kiismerhetetlenségéről szólnak. Mindezekről úgy tud beszélni, hogy az nagyon befogadható, közérthető legyen.
Szabó Magda életét meghatározták a debreceni református hagyományok, amelyek hitet, erőt és tartást adtak számára a legnehezebb időkben. Aktív szerepet vállalt az egyházban, 1985-től a Tiszántúli református egyházkerület főgondnoka és zsinati világi elnöke volt, díszdoktorává avatta a Debreceni Teológiai Akadémia. 2007-ben, 90 éves korában olvasás közben érte a halál.
Óriási mennyiségű kézirat maradt utána, amelynek feldolgozása folyamatos. A hagyaték kezelője Tasi Géza, az írónő keresztfia és műveinek jogutódja. Két olyan könyvet szeretnék bemutatni, amelyek a hátrahagyott írások alapján, Tasi Géza szerkesztésében kerültek kiadásra a Jaffa Kiadó gondozásában.
Az egyik egy szakácskönyv, Egy meszely, az fél icce: Szabó Magda ízei. A másik egy levélköteg alapján készült, amelyeket egy cica, bizonyos Évuka írt.

2018. május 8., kedd

Molnár Ferenc az automatából...

Már könyvautomatából is megvehető a több mint száz éves Pál utcai fiúk. Engem egészen különleges kapcsolat fűz ehhez a regényhez. Még nem jártam iskolába, nem tudtam olvasni, beteg voltam, nekem is tüdőgyulladásom volt, mint Nemecseknek. Megláttam otthon a polcon ezt a könyvet. Vagy a címe fogott meg, vagy a borítója, már nem emlékszem. Elkezdtem nyafogni, hogy mi az a könyv és én úgy szeretném tudni, hogy „mi van benne”. Így anyukám esténként elkezdte felolvasni nekem a regényt. Én is folytatásokban „olvastam” tehát először, úgy ahogy Molnár Ferenc is írta egy ifjúsági lap számára. Ahogy haladt előre a történet elkezdtem gyanakodni, hogy ennek nem lesz, nem lehet jó vége. Úgyhogy elkezdtem alkudozni anyukámmal, hogy ugye a Nemecsek nem hal meg?  Anyukám az állapotomra való tekintettel úgy olvasta fel az utolsó oldalakat, hogy Nemecsek meggyógyult. Kiválóan csinálta, mert az Angolkisasszonynál megtanult szépen fogalmazni, egyébként is tehetsége volt hozzá. Imádott olvasni, könyvtáros volt ő is. Én mégis tudtam, az egész történetből következett, hogy nem gyógyulhatott meg, de hálásan elfogadtam.
Azóta többször elolvastam a Pál utcai fiúkat, mindig élveztem, mindig jó volt olvasni. Mi lehet a titka? Talán az, hogy olyan örök témáról szól, mint a felnőtté válás? Hogy a gyerekes bandaháborúból élet-halál harc lesz és ezek a kisgyerekek, akik csupa gyerekes dolgot csinálnak (golyóznak, gittet rágnak, beszöknek egy tiltott kertbe) úgy tudnak küzdeni valamiért, mint a felnőttek.  Talán az, hogy A Pál utcai fiúk a közös kultúránk része? Ha azt halljuk, grund, az édes grund, einstand, gittegylet, Füvészkert, Múzeumkert, Geréb, csupa kisbetűvel írták a nevemet, rágjuk a gittet mindenki, minden generáció ugyanarra gondol, minden generáció tudja értelmezni. Összeköt bennünket. Ezért sem szabadna eltűnnie a kötelező olvasmányok közül.
A történet azért sem tud elfelejtődni, mert újra és újra előkerül, feltűnik különböző művészeti ágakban. 1969-ben Fábry Zoltán rendezésében amerikai-magyar koprodukcióban film készült belőle. Oscar-díjra jelölték, ezt talán nem is tudjuk.
https://www.youtube.com/watch?v=1KUYAGjbpSc
Van egy alternatív rock zenekar, amelynek ez a neve. Nem tudom, innen van az elnevezés, lehet, hogy nem, de nekem mindig eszembe jut a regény is, ha az ő nevüket hallom. 2016-ban a Vígszínházban nagy sikerű musical született belőle, Dés László és Geszti Péter alkotása. Most kijött külön a CD is.
https://www.youtube.com/watch?v=BWqGIR2Ao1M
Mi a titka? Talán azért hat, mert Molnár Ferencnek mindent sikerült beleírnia, ami megmozgatja a fantáziánkat? Harc, hősiesség, bátorság, barátság, diadal, árulás, önfeláldozás, hazaszeretet. Az a fájdalom, hogy a győzelem csak időleges, hiszen a Pásztorokat, a „vörösingeseket” le lehetett győzni, az ingatlanfejlesztőket viszont nem, hiszen nincsenek egy súlycsoportban. De azt hiszem nem is ez a kérdés, nem ez a fontos. Mindannyian azt érezzük, hogy ezt a harcot meg kellett vívni és, hogy ők megvívták. Ezért tudunk azóta is azonosulni a fiúkkal. Megtanuljuk általuk, hogy vannak dolgok, elveszettnek tűnő ügyek, számunkra fontos ügyek, amikért ki kell állnunk, és amiért meg kell küzdenünk.
És ne feledjük, hogy a történt mögött ott van a századfordulós Budapest is, a Ferencváros és a Józsefváros környéke. A Petőfi Irodalmi Múzeum régebbi honlapján remek útmutatót is kaphatunk, ha kedvünk lenne egy budapesti kirándulást tenni a Pál utcai fiúk nyomában.
https://pim.hu/archivum/puf/object.6cde1140-4e5f-4659-ba2f-eedab13392b2.ivy.html

"Poket-projekt"



2018 márciusától könyv automatákból lehet könyveket vásárolni Budapest frekventált tömegközlekedési csomópontjain.
A projekt külföldi minták alapján Vecsei H. Miklós kezdeményezésére Grecsó Krisztián és a MOME hallgatóinak segítségével jött létre.
A célközönség a tömegközlekedést használókból kerül ki, a szervezők a járókelőkre, elsősorban a fiatalabb korosztályra számítanak.
A könyvek kicsik (okos telefon méretűek), olcsók (990 Ft-ba kerülnek), és kéznél vannak. Nem pusztán népszerűsítik az olvasást, egészen pontosan a papír alapú olvasást, hanem láthatóvá is teszik azt.
A szervezők azt gondolják, hogy a telefonba temetkezés arctalan tömeget eredményez, elszürkíti a várost. Ezzel szemben az utcai olvasás egy színesebb, érdekesebb, frissebb és fiatalosabb városi közösséget teremt majd.
Egyelőre az alábbi könyvek érhetők el az automatákból:
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Esterházy Péter: „És mesélni kezdtem”
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái

Amos Oz: Júdás



Amos Oz új regényét inkább történelmi eszének tekinthetjük, mint valódi történetnek. Nevezhetjük eszme regénynek is, amely arról a feloldhatatlannak tűnő patthelyzetről szól, hogy az arabok rettegnek az izraeli terjeszkedéstől, az izraeliek pedig tudják, hogy az arabok egyetlen célja Izrael megsemmisítése.
A csekélyke történet banálisan indul. 1960-at írunk, Smuel Ash egyetemi hallgató elveszíti barátnőjét valamint szülei anyagi támogatását. Otthagyja tanulmányait és állást vállal, egy fura öregúr mellett, aki állandóan idéz valamiből, a beszéde tele van szójátékkal, szellemeskedik, valamint Izrael állam történelmét alapvetően meghatározó eseményekre tesz bennfentesnek tűnő megjegyzéseket. Smuel feladata a koszt kvártélyért cserébe az, hogy beszélgessen és szálljon vitába ezzel az idős úrral - akit Wald-nak hívnak -, etesse meg a halakat, hozza be a teát és a kását és soha semmilyen körülmények között ne beszéljen arról, amit e között a falak között hall. Titokzatosan hangzik, de hamar kiderül, hogy a titok, ami a házon ül az a szomorúság. Wald egyetlen fiát, aki az izraeli hadseregben szolgált 1948-ban meggyilkolták. Wald és menye, Atalia ezt a mérhetetlen fájdalmat próbálják valahogy túlélni.
Smuel romlatlan és nagyon tudatlan is hozzájuk képest, abból a szempontból, hogy neki igazán nagy veszteséggel még nem kellett szembe néznie. A szakítás inkább a hiúságát sérti, a pénzmegvonás sem érinti egzisztenciálisan. Smuel utat kereshetne és találhatna is a maga számára, ha legalább egy kicsit ambiciózus lenne, de nem az. Testes, érzelgős, könnyen megesik a szíve másokon tenni azonban semmit sem tesz az érdekükben. Komikus és boldogtalan, semmit sem sikerül véghezvinnie abból, amit eltervez, élete céltalannak, személye feleslegesnek tűnik és annak is érzi magát. Szeretne valahová tartozni, néha izgatottan futkározik, mint, egy kölyökkutya, máskor magába roskad. Önállótlan és befolyásolható, viszont érdeklődő és nyitott. Ő akarta egyetemi szakdolgozatát „Jézus zsidó szemszögből” címmel megírni. Így, ő általa kerül középpontba a téma, amiről ez a  cselekmény nélküli regény az arab-izraeli konfliktus mellett szól. Zsidóság és kereszténység, a kereszténység gyökerei zsidó szempontból. Az író létező, és idézett tanulmányok segítségével vizsgálja meg a teológiai kérdést: valóban Isten fia volt-e jézus, vagy csak egy a sok önjelölt próféta közül. Így kapcsolódik a történethez a regény harmadik nagy témája, az árulás kérdése. Áruló volt –e Júdás, vagy az első, igaz keresztény? Amos Oz szerint nézőpont kérdése, ki az áruló.
A lassan hömpölygő, hagyományos szerkezetű, elegáns stílusú regény biztosan sok örömet fog okozni a közelmúlt történelme vagy a politika iránt érdeklődőknek, illetve azoknak, akik szívesen foglalkoznak teológiai kérdésekkel.
Biztosan szívesen lapozzák azok is, akik már jártak Jeruzsálemben. Érezzük, látjuk, halljuk a kettéosztott várost.
Amos Oz könyvében olvastam a talán legszebb, legnaturalisztikusabb, legigazabb és legmegrendítőbb szenvedéstörténetet, amely kicsit olyan mintha Bulgakov írta volna. Ugyanakkor Mel Gibson Passiója is rögtön eszünkbe jut.
Arra a kérdésre, hogy van-e megváltás a regény egészesen sajátos, finom utalást tesz. A történet elején, feltűnik egy nyomorult kóbor kutya, aki Jeruzsálem utcáin csatangol, és akinek a jelenléte visszhangtalan marad. A regény végén, Jézus kereszthalála után ismét találkozunk egy apró, sötétbarna szőrű, foltos, sovány, kacskalábú kutyával, akinek csúnya nyílt seb van a hátán.  Ekkor azonban egy összetört, kiábrándult, kétségektől gyötrődő férfi aki Kariót irányába tart megeteti, megsimogatja, majd útjára akarja bocsátani ezekkel a szavakkal: „Menj, kutya, menj! Ne higgy!” A kutya azonban nem megy el. ”… megfordult, és már bent is volt a fogadó belsejében. Csendben elhelyezkedett a férfi asztala alatt, majd pofáját óvatosan jótevője poros szandáljára helyezte.” Azt érezzük, hogy csak a szeretet, az együttérzés, a könyörület hozhatja el mindenkinek a megváltást.
Amos Oz kérdéseket vet fel, de nem foglal állást. De a regény végére felnő egy jólelkű fiatalember, aki útnak indul, és talán csak annyit remélhetünk, hogy megtalálja a saját útját.

2017. augusztus 1., kedd

Felföld

Steinar Bragi (ejtsd braji) Felföld című regénye ritka és megtévesztő. Ritka, mert izlandi regénnyel ritkán találkozik az ember. Leszámítva az izlandi folklórt felhasználó skandináv krimiket, Sjon talányos, egyszerre gyönyörű és taszító remekművét a Macskarókát és Halldór Guðjónssont (’Guðjón fia Halldór’) aki 15 évesen felvette a családja lakhelyéül szolgáló Laxnes helység nevét, s ezt követően Halldór frá Laxnesi (’Halldór Laxnesből’) lett. Katolikus hitre térésekor, 1923-ban Szent Kilián után a Kiljan névvel egészítette ki írói nevét, és Halldór Kiljan Laxness néven publikált. Valószínűleg nem ezért, de irodalmi Nobel-díjat is kapott.
A skandináv krimikre emlékeztető külső megjelenésével ellentétben a Felföld nem krimi. Sokkal inkább abszurd rémtörténet, annyira nyomasztó és annyira szürreális, hogy minden bizonnyal Stephen King is felvállalná. És még a kis csavar is ott van a végén.
A négy főhős balesetet szenved a kietlen, köd lepte izlandi vidéken. Menedéket egy titkokkal teli házban találnak, amely a menedékből börtönné válik, bűvköre messzire elér, olyan, mint egy mérföldekre nyúló pókháló. A vendéglátók öregek, csúfak, szófukarok és furcsák.  A szöveg tele van titkokkal, titokzatoskodással, szimbólumokkal, homályos utalásokkal. A baljós hangulatot erősítik az izlandi folklórból beemelt ijesztő és bizarr mesék és alakok. Skimmi Stokkur például a sziklában élő gonosz kisfiú, vagy az emberevő manó, akinek nagyon szép a ruhája és nem mellesleg ezt a csillogó szépséget a rákent embervérnek lehet köszönni. Minél több van rajta, annál szebb!  Az olvasó állandó készültségben van, egyrészt azért, hogy a sokkoló történéseket valahogy elviselje, másrészt azért, hogy követni tudja az eseményeket. Az ember állandóan találgat, próbál értelmet keresni, a jelképek mögé nézni, és rájönni mi történik itt. Ettől lesz ez a furcsa regény feszülten érdekes intellektuális kalanddá. Aki elkezdi olvasni, letenni garantáltan nem fogja, még a hozzám hasonlóan gyengébb idegzetű sem, mert a szöveg annyira érdekes, a történések annyira szokatlanok, a fejezetcímek annyira felfokozottak és hatásvadászok, hogy nagyon, de nagyon kíváncsiak leszünk, a mi történik majd a következő oldalon. Azért sem tudjuk majd abbahagyni az olvasást, mert a regény jól olvasható. Gördülékeny és pontos, mindent nagyon is jól értünk bár értelmezni nem mindig sikerül. Olvasás közben hamar ráébredünk, hogy a rémmese történet csak eszköz. Bragi el szeretné mondani, hogy mit gondol az izlandi természetről és társadalomról. Beszéljünk először a természetről. Először azt gondoltam, egy tipikus zöld könyvet olvasok majd arról, mennyire eltávolodtunk a természettől, és mennyire kiszolgáltatottak leszünk, ha a technika felmondja a szolgálatot (nincs térerő, nem indul a kocsi, említés történik inkorrekt genetikai kísérletekről is) és mennyire nagyszerű lehet visszatérni a természethez. De nem szabad klisékben gondolkodni. Itt nem erről van szó. Ez a regény arról beszél, mennyire kegyetlen ez a természet és milyen iszonyúan nehéz lehetett ennek a népnek itt életben maradni. Sjon már említett kisregényben a pap mellett a róka és a természet a főszereplők és nem tudjuk eldönteni melyik a kegyetlenebb, az ember vagy a természet.
A kisregény címe, a macskaróka az izlandi mitológia jellegzetes alakjára utal, egy kandúr és egy róka nászából született rosszindulatú teremtményre. Nem véletlen, hogy a Felföldben is rókák grasszálnak, jelezvén hogy a természettől túl sok jó nem várható. A sziget lét, az elzártság és a természet kíméletlensége gonosz mítoszokat és hiedelmeket szült. Az izlandi mitológiában troll gyerekek, élőhalottak, rosszindulatú aprónép tölti be a tájat. Egy Yule nevű macska például megeszi azokat a kisgyerekeket, akik karácsony előtt nem kapnak új ruhát. Ennyit a természetről, amelynek szépségét ugyanakkor őszintén csodáljuk, és különösen szerencsésnek gondoljuk azt, aki akár egy utazás alkalmával is, de részese lehet a vulkánok és a jég által alakított drámai, izlandi tájnak.
A regény máskülönben, a közelmúlt kritikájaként is értelmezhető. 2011-e megjelenését, megelőzte egy súlyos pénzügyi válság és a regényt értelmezhetjük úgy is, mint egy válság utáni önvizsgálatot. Mintha azt kérdezné, hogyan jutottunk idáig, mi a baj velünk? Megkapják a magukét a pártok, az intézményrendszer, a nagy cégek és a bankok. A bizalom elvesztését, a bizonytalanságot, a ház fogságában vergődő, semmit nem értő áldozatok vergődése is hangsúlyozza. Ezen kívül olyan nem túlságosan tetszetős hívószavak sorjáznak végig a regényen, mint az alkoholizmus, perverziók, erőszak, szorongás, magány, drogok, gátlástalanság, mohóság. Mindenki traumatizált, a sérülések a családból jönnek. Hőseink a múltjukban ragadva élnek, Vigdis az egyetlen kivétel. Ő képes helyén kezelni a múltat és a jövőre koncentrálni.
A regény visszatekintő szerkezetének köszönhetően a múlt, a sorsok és életutak fokozatosan bontakoznak ki. Visszaemlékezésekből a párbeszédekből tudunk meg egyre többet a felföldön ragadt emberekről. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a jelen síkján folyik a szerencsétlenkedés a horrorisztikus helyszínen. A menekülésre tett bágyadt kísérleteknek lehetünk tanúi, végig kísérhetjük, hogyan próbálják értelmezni a felfoghatatlant. Azt is érezzük, hogy a jelen történeteinek képkockái - a múlttal ellentétben - mintha nem lennének kapcsolatban. Mintha mindenki egyedül lenne. A jelen történéseit egyre furcsábbnak és kuszábbnak találjuk. És csak hogy még izgalmasabb legyen, bejön egy harmadik történet, egy még gonoszabb mese az amúgy is elég gonosz mesében, amely egy fajta időtlenséget ad a történethez. Ez a mese egy olyan emberről, egy városi túrázóról, aki elszakadt a tásaitól valahol a Hofsjökull-nál és egy ismeretlen, mély völgybe tévedt …
A könyvet Utassy Ferenc kiváló fordításában, és alapos jegyzeteivel kiegészítve olvashatjuk magyarul. Utassy Ferenc karnagy-zenetanár és utazásszervező a szigetországban töltött nyolc év alatt fenekestül felforgatta Izland zenei életét, nyomot hagyott a közigazgatásban, és megváltoztatta a helyiek utazási célpontjait: nem kis szerepe van abban, hogy az elmúlt húsz évben a Magyarországra érkező izlandi turisták száma tízezres nagyságrendben mérhető. 2000-ben felkérték Izland magyarországi konzuljának, majd tíz év múlva tiszteletbeli főkonzuli címet kapott. A hozzánk utazó izlandiakat lenyűgözi, hogy hazájuktól távol él "egy közülük való", akivel izlandiul beszélhetnek, és akire a bajban is számíthatnak.