Egy könyvklubról... - a miénkről

Az első könyves délutánon megismerkedtünk, megtanultuk egymás nevét és arról beszélgettünk, hogy a könyvek végigkísérik az életünket, sok emlékezetes olvasmányhoz valamilyen történet is tartozik. Emlékszünk arra, ha valakivel együtt olvastunk, ha kislányként beszabadultunk a nagypapa könyvtárába és rátaláltunk az amerikai ponyvairodalom remekeire, ha 1956-ban egy sámlin ülve az Anna Kareninát olvastuk és valaki a szemünkre vetette, hogy az egy szovjet! író .  Emlékszünk arra, hogy a Bertram szállót olvasva kiürítettük a konyhaszekrény csokis keksz tartalmát, hogy az Ida regényének hiányzott ugyan a vége, de ezt nem vettük észre, mert  a történet  ott akár be is fejeződhetett volna. Emlékszünk arra is milyen sok remek regényt közölt folytatásokban az Új Idők folyóirat, hogy nem volt baj, ha lerobbant a Trabant, mert nálunk volt a Mester és Margarita, és a szülők legnagyobb meglepetésére nyafogás nélkül, boldogan ültünk a hátsó ülésen és olvastunk. Emlékszünk arra is, hogy bár nagyon tetszett az Oroszlánkölykök és szerettük Hemingway háborús regényeit, a fiaink megszületése után egyet sem tudtunk többé a kezünkbe venni. Emlékszünk az indián regény korszakunkra, Cilikére, Janikovszky Éva könyveire, „vernegyulára”, a Két Lottira és a többi Kästner regényre, az Egri Csillagokra, amit még akkor kezdtünk olvasni, amikor az „y”-ig nem jutottuk el az abc-ben és a gyermek szót „germeknek” olvastuk.
Vannak generációkon átívelő történetek, mint a Kincskereső kisködmön, vagy A kis herceg amelyeket nemcsak magunknak olvastunk, hanem a gyerekeinknek, unokáinknak is felolvastuk.
Vannak iskolai olvasmányaink, amiket újra és újra elolvasunk, mert mindig találunk bennük valamit, amit eddig még nem fedeztünk fel. Ilyen Madách nagy gondolati műve, az Ember tragédiája, vagy a Kőszívű ember fiai. Vannak olyan szövegek, amelyeket néha félreteszünk, mert kissé régimódinak, túl lassúnak tűnnek, aztán újra elővesszük, és nagy gyönyörűséggel olvassuk. Ilyen például Szerb Antal Utas és holdvilága.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor megérint egy olyan történet, amely illik a mi sorsunkhoz, vannak olyan korszakok, amikor inkább a valóságot választjuk a fikció helyett és életrajzokat, történelmi regényeket szeretünk olvasni.
Egy John Lennon kép egy könyvben az egész életünkre kihathat, mert ha beleszeretünk, lehet, hogy angoltanár lesz belőlünk.  Dosztojevszkij korszakunk arra is jó, hogy életünk sok nehéz pillanatában átsegítsen, mert azt olvastuk, hogy a szenvedés jobbá, nemesebbé tesz.
A könyvek tehát végigkísérik az életünket, aki szeret olvasni, soha nincs egyedül. A könyvek össze is hozhatnak, ahogy bennünket is összehoztak a Könyv és kakaó olvasóklubban.

Olvasmányaink

Kelet-közép-európai mágikus realizmus – Joanna Bator Homokhegy című regénye
     
Joanna Bator Homokhegy című regénye jól illeszkedett utolsó olvasmányunkhoz Tea Obrecht A tigris asszonya című regényéhez. Mindkettő kelet-közép-európai, mindkettő a közelmúlt történéseivel foglalkozik, mindkettő írásmódja mágikus realista. A burjánzó történetek, a titkok, a bőbeszédűség, a kitérők és visszaemlékezések, előre vetítések, az ugyanarra a helyszínre koncentráló térszemlélet jellemző erre a műfajra. A történelmet a főszereplők és az anekdotikusan hozzájuk kapcsolódó mellékszereplők vagy esetlegesen felbukkanó személyek sorsán keresztül látjuk. Mindkét regényt áthatják a mesék, a mondák, a hiedelmek. Rengeteg a kulturális utalás, amelyek kinyomozható darabjait e regény és Joanna Bator műveinek magyar fordítója Hermann Péter a magyar kiadásban szövegvégi jegyzetben oldja fel.
     A történetvezetés mozaikszerű, olyan mintha egy családi fotóalbumon ráböknénk az egyik szereplőre majd a másikra. A képek mögött pedig a jelenből visszapillantva kibontakoznak a sorsok és az események. Hogy ez az építkezés mennyire tudatos, mi sem mutatja jobban, mint az, ahogy a regény végén minden darabka a helyére kerül, minden részlet értelmet nyer, minden titokra fény derül. Ki ölte meg Zofia férjét, mi történt Icek-Ignacy smaragdköves gyűrűjével? Ki volt az idegen külföldi, aki egy bizonyos nyáron bukkant fel Zalesiében és egy pohár vizet kért? Miért jár Zofia és Dominika az egérszerű Gorgólowa asszonyhoz, aki a nyakába kötött madzagon hordja a műfogsorát, és aki csorba poharakkal töltött teával meg édes szivárványsüteménnyel kínálja őket.
            A szerteágazó, rendkívül részlet gazdag történet eseményeinek középpontjában a nagymamák (Zofia és Halina), a lány (Jadzia) és a lányunoka (Dominika) állnak mögöttük pedig Lengyelország, azon belül is a soknemzetiségű Szilézia közelebbről Walbrzych, az egykori Waldenburg. Bár a történések nem lineárisan követik egymást, hihetetlen és izgalmas epizódok bukkannak fel innen-onnan a múltból és fordulnak elő a jelenben, mégis jól tájékozódunk az időben. Egy-egy utalás (Csernobil, Edward Gierek, az Aids megjelenése, Jaruzelski, Karol Wojtila pápává választása, a brazil szappanoperák, Bac dezodor, a görög diaszpóra, piercing) segít, hogy mindig tudjuk, éppen melyik évben, melyik időszakban járunk.
           A térség 20. századi történelme brutális, nem szűkölködik véres jelenetekben. Bator úgy látja, a múlt még mindig jelen van, a sebek nem tudnak behegedni, túl sok a veszteség.  Az élet éléséből túlélés, álmodozás és elvágyódás lesz. Eltűnnek a gyökerek. A szürke lakótelep az illékony és gyorsan változó homokra épül, élet és halál között sokszor csak egy hajszálnyi a különbség. Az érzelmek nagyon erősek és szélsőségesek. Gyűlölet, depresszió, csalódottság, kilátástalanság, előítélet, kétségbeesés, irigység, kicsinyesség. Az érzelmességet azonban gondosan kerüli Bator, egy jól elhelyezett szó vagy kifejezés, egy félmondat és az elérzékenyülés máris átcsap nevetésbe. Ironikus, sok helyen már-már groteszk, szarkasztikus mondatai miatt elkerüljük a pátoszt, sírunk és nevetünk is egyszerre. Egy-egy ostorcsapás szerű megjegyzése elintézi az intézményrendszert, megkapja a magáét az oktatásügy, az egészségügy, a szociális intézmények, a politika, a szervezetek. Joanna Bator nagyon erősen kritizálja az egyházat, nem véletlenül sok a biblikus utalás. Hibáztatja többek között a rengeteg abortusz miatt. Nagyon szuggesztív, ahogyan a sokadik abortusz utáni hirtelen támadt fertőzés miatt a kórházba induló Jadzia útját keresztúthoz hasonlítja. De a hitvány gondolatiságú abortuszellenes liga, a jóhiszemű és gyenge Postronek plébános is megkapja a magáét. A liga ülése, a bugyuta versike valamint pincsijét kebelére szorító Demon tanárnő (nomen est omen) képe sokáig bevésődik az emlékezetünkbe. Joanna Bator nem tűri a képmutatást!
           Miről is szól a regény? Emberekről, akik belekerültek a történelem sodrába, próbálnak alkalmazkodni, közben annyi örömet kicsikarni a maguk számára, amennyit csak lehet. A boldogság, a csoda, a szépség, a biztonság, a diadal édes illatú mosolygó tehenekkel telerajzolt csokoládépapír, egy brazil szappanopera, az Otto katalógus, egy eneszká csomagból származó fekete bőrdzseki formájában kívülről érkezik. A lengyel pápa, Karol Woytila megválasztása egy pillanatra a reményt és az egymáshoz tartozás érzését, a Rabszolgasors című brazil szappanopera pedig a világot, a szerelmet, a romantikát hozza el. Szól a diktatúra bénító levegőjéről, ami minden kezdeményezést kiöl az emberből, ami megtör és ledarál, az elnyomás módozatairól, a nők helyzetéről, egy meggyötört és rendezetlen társadalomról, ahol a legkiszolgáltatottabb mindig az életével fizet. A fizikai léttel kapcsolatos sokszor kendőzetlenül drasztikus kifejezések is arra utalnak, hogy ez az elszürkült és beszűkült élet nélkülöz minden szellemi kihívást, és lelki gazdagságot. Csak a nagyon szuverén egyéniségeket nem húzza le az örvény.  Ilyen a napsugaras lelkű Grazynka Kalthöffer, született Rozpuch, vagy Gólya, azaz  Piotr Zatryb Dominika matematika tanára, több macska, egy három lábú tacskó, egy törött szárnyú csóka és egy alkoholista unokaöcs megmentője. A nagymamáknak a háború borzalmaival, a lánynak a szocializmus nem kevésbé gyötrő kihívásaival kell megküzdenie, az unokának, Dominikának a rendszerváltás éveivel kell szembenéznie. Dominika az, akinek megadatik, hogy talán lezárhatja a múltat. Túlélni, talpon maradni, legyőzni az önsajnálatot, az önutálatot szinte csak a nőknek sikerül. Életet menteni is csak a nők tudnak. Rengeteg fontos férfialak van a regényben, akik gyengének bizonyulnak. Próbálkoznak, de többségük elbukik. Alkoholizmusba menekülnek, megbetegszenek, a pénzt hajszolják és közben mindent tönkre tesznek maguk körül.
             Rengeteg párhuzamot találhatunk a regényben a mi közelmúltunkkal, a volt szocialista blokk országai magukra ismerhetnek. Látjuk a kétes felemelkedést és a bukást.  Ezért is lehet Bator könyve a szocialista rendszer eddigi leghitelesebb irodalmi tükröződése.
               A történet magával ragadó, a próza helyenként költői szépségű, máshol gunyoros, ironikus. A szöveg nagyon sűrű (nincs párbeszéd), a mondatok túlzsúfoltak, mégis egyszerűnek hatnak.  A súlyos tartalom ellenére a regény meglepően könnyen olvasható és nagyon szórakoztató. Joanna Bator mesél! Az olvasót beszippantja a történet, ahol kedvére hosszan időzhet. Különleges, ahogy a mindentudó narrátor hangja, a szöveg stílusa aszerint változik, hogy éppen kinek a történetét meséli.
             Meg kell emlékeznünk a nagyszerű fordításról is. Hermann Péter fordítása könnyedén, magától értetődően vezet be Joanna Bator világába.
               Az érzelmi zűrzavaron a tiszta logika, a dolgok érzelmektől mentes szemlélete, megértése lehet úrrá. Nem véletlen hát, hogy az unoka, Dominika (istenhez közeli!) a   matematikában tehetséges. Dominika születése, a karácsony misztériumának egyszerre burleszk és megindító megismétlése. Dominikát gyermekkora óta vonzza a víz. Szeret a kádban a víz alá bújni, kiváló úszó. Nagyanyja Zofia és anyja Jadzia kapcsolata is egészen különleges volt a vízzel. Így, amikor a türkizkék kispolszki, kormányánál Jagienka Pasiakkal áttöri az Engedély nélkül belépni tilos! feliratú korlátot, a vizipók-sellő tavacskába zuhan, és Dominika kiesik a kocsiból, majd a tó fenekére süllyed, nem ijedünk meg.  Dominika alámerül a vízben, fuldoklik… ám akkor hirtelen eszébe jut, hogy tud úszni!
             A víz a négy őselem egyike romboló és alkotó, pozitív és negatív, elválasztó és egyesítő általában női princípium, hiszen a vízből élet születik A teremtésmítoszokban mint az univerzális anyaméh a Magna Mater jelenik meg. A vízhez, az eredethez való visszatérés magában foglalja a halálnak, a régi élet megszűnésének és az újjászületésnek a lehetőségét. Ez az alapja a különféle megtisztulási és beavatási szertartásokban a rituális vízhintésnek, mosakodásnak vagy fürdőnek. A Biblia teremtéstörténetében „Isten lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2), majd Isten kettéválasztja a kezdeti víztömeget: a felső részből lesz az égbolt, az alsóból pedig a tenger (Ter 1,6–10). A víz itt nem teremtő erő, nincs mágikus megtisztító hatalma, Isten az, aki megtisztíthat a hatalmában álló vízzel. Az Ószövetség ismer rituális mosakodást és fürdést. A Leviták könyve így fogalmaz: „Most az, aki tisztulásra jött, mossa ki a ruháját, nyírja le a haját, fürödjön meg a vízben és tiszta lesz.” A próféták mélyebb tartalommal is ellátták ezt a szertartást, miszerint a víz kiömlése a bűntől is megtisztít: „Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől és a tisztátalanságtól.” (Zak 13,1)
              A vízfürdő tisztára mos a bűnöktől, és az újjászületést szimbolizálja.
Ezt a párhuzamot nem lehet nem észrevenni. A Homokhegy a lehetőséggel zárul. Azzal a lehetőséggel, hogy a legfiatalabb generáció talán képes lesz megbocsátani, feledni és túllépni a múlton.

Ennivaló irodalom - Örkény István: A végzet

Egy Örkény egyperces az emberi élet törékenységéről, sebezhetőségéről, a végzet elkerülhetetlenségéről, az élet lezáratlanságáról - amit egy tepsi pogácsa közvetít számunkra.

A végzet

Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők.
Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!

Ennivaló irodalom

Az irodalmi szövegek tele vannak ételekkel. Étel és irodalom szoros összefonódása magától értetődő, mindkét terület az ízlés, az ínyencség birodalmába vezet. A szövegeket is lehet ízlelgetni, kóstolgatni, falni, de mindkettő meg is ülheti a gyomrunkat, az emészthető ételek és szövegek mellett szép számban léteznek emészthetetlenek. Mind az irodalom, mind az étkezés – megfelelő válogatással– az élvezet forrása. Minden olvasó eljátszott már a gondolattal, milyen lehet Harry Potterék tökös derelyéje, Matula bácsi halászleve vagy éppen Aliz teasüteménye.
Az ételek színesítik a történetet, részlet gazdaggá teszik, hitelességet adnak, hangulatokat fejeznek ki, megvilágítanak egy helyzetet, felerősítenek egy gondolatot, elmélyítenek egy jellemrajzot.
Shakespeare gyönyörű szonettjét egy étellel kezdi: “Az vagy nekem, mint testnek a kenyér, tavaszi zápor fűszere a Földnek!” A szonettek titokzatos Fekete Hölgyének pedig arról fogadkozik, hogy nem eszik több marhahúst, mert tompítja az elméjét. Az V. Henrikben a király úgy kiált fel, hogy – “Most mindenemet odaadnám egy pint sörért!”. A Rómeó és Júliában datolyáért és birsalmáért küldet a Capulet ház asszonya. Kleopátra 12 vaddisznót süttet Antóniusznak. Shakespeare a IV. Henrikben említést tesz az egyik kedvenc ételéről, a mustár szószos tojásról, aminek a receptjét később megörökítette egy névtelen szerző egy 17. századbeli szakácskönyvben. Ha valaki szívesen kipróbálná:
Hozzávalók: minden személyre 1 tojás, 25 g vaj, 5 ml mustár, 5 ml ecet, só
Főzzük, forrásban lévő vízben a tojásokat 5-6 percig. Közben olvasszuk meg a vajat, sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és az ecetet. Piríthatunk angol szalonnát is benne. Tisztítsuk meg a tojásokat, vágjuk négyfelé és tegyük bele a mustáros szószba.
Híres és ismert Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének az a részlete ahol az elbeszélő egy madeleine-nek nevezett süteményt merít a teájába, és a sütemény íze felidézi a Combray-ben töltött gyermekévek ízeit és hangulatát.
 „Amikor egy téli napon, hogy hazatértem a városból, anyám látva, hogy didergek, ajánlotta, hogy szokásom ellenére igyak egy kevéske teát. Először nem akartam inni, de aztán, nem tudom, hogy miért, mégis meggondoltam magam. A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve”
Egy véletlenül megmaradt dobozos kóla Cormac McCarthy posztapokaliptikus világában egy elhagyott automatában a fogyasztói társadalom metaforája. Nagy Lajos Kiskunhalom című falumonográfiájában az öregek sokszor indokolatlan feleslegesség és kitaszítottság érzését közvetíti számunkra egy tepsi rétes. Az önzést egy adag friss spárga teszi még nyilvánvalóbbá Maugham Villásreggelijében. Mindannyiunk fülében ott cseng a mondat: „Nekünk ezért nem jár csokoládé”. Tudjuk, ha Pék Mária halat ránt, valami fontos dolog történik a családban. Egy kosár eper segít felvillantani Emma jellemének hiányosságait, a marhahús hiánya az asztalról jelzi a Dashwood család lecsúszását Jane Austennél. Krúdy Gyula Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című gyönyörű elbeszélése ételekkel az étkezéssel van telezsúfolva. Főhőse az ezredes, párbajra készül. Furcsa álomszerű, elégikus hangulatba kerül. Egész élete az ínyencségek, a jó szivarok, a finom italok és a Kaszinóbeli társaság körül forog, most mégis szinte vezeklésül olyan ételeket eszik, amiket addig nem kóstolt, egy olyan helyen, amilyenben addig nem járt. Mintha leendő áldozata is itt ülne és ugyanezeket az ételeket enné. Az ezredes szinte vezekel. Hihetetlen éhséget érez, mégis mindenből a legvégét, az utóját kéri. A kissé odakozmált pörkölt maradékot, a disznópecsenye resztlijét amit abgesnitesznek nevez, a szalámivéget. A talán megsejtett halála előtti negyedórában felidézi ifjúságát, a múltját, szinte búcsúzik az élettől és azoktól az örömöktől, amik számára az életet jelentették. Az egyszerre tragikus és költői szöveg a magyar ételirodalom egyik remeke.
Voltak írók, akik imádtak enni. Mikszáthról és Jókairól levest neveztek el. Az idősebb Alexander Dumas szakácskönyvet is írt. Vannak szakácskönyvek, amelyek túlmutatnak az ételrecepteken. Némelyikük valóságos művelődéstörténeti értekezés, kulturális körkép, lírai önvallomás vagy ezek ötvözete.
Regény és szakácskönyv elegyítése a gasztroregény amelyben a  kerettörténet mellett hatalmas szerepet kap a gasztronómia is, vagyis az étkezés művészete. A gasztrokrimi a kellemes borzongást és a finom recepteket keresők számára egyaránt remek szórakozást kínál. Mindkét műfaj igen egyenetlen színvonalú, vannak unalmassá váló végtelenített sorozatok, mint szerintem például Hannah Swensen egyre laposabb esetei. Lawrence Norfolk John Saturnall lakomája című mágikus gasztroregénye, azonban igazi gyöngyszem, amely a XVII. századi Anglia vallás- és polgárháborúk sújtotta, érzéki és veszélyes világába kalauzolja az olvasót....
Ettél azaz olvastál mostanában valami érdekeset? Izgatottan várjuk a megsütött, megfőzött olvasmányokat, és én is újra jelenkezem, ha eszembe jut valami a témáról.
Jó étvágyat azaz jó olvasást kívánok minden hozzám hasonlóan torkos olvasónak!

Könyv és kakaó olvasóklub -mit csináltunk eddig?

"Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők." (Murakami Haruki) Az idézetet kétféleképpen is értelmezhetjük. Lehet úgy, hogy én mást olvasok, mint a többiek, ezért tudok másképpen gondolkodni. De lehet úgyis, hogy ugyanazt olvasom, mint a többiek, mégis másképpen vélekedem róla. Egy regény vagy novella, egy vers önálló életre kel az olvasóban. Mindenki mást emel ki, mást tart fontosnak vagy szépnek. Mások az érzések, mások a gondoltok, de a beszélgetés élménye közös! E gondolat jegyében indítottunk olvasó-klubbot, 2013-ban, a TÁMOP projekt keretében, és ezt a klubbot folytattuk a projekt lejárta után.
Nem volt tapasztalatunk, így először át kellett gondolnunk mit szeretnénk, milyen módon tudjuk megvalósítani azt, amit elképzeltünk. Ebben nagy segítségünkre volt a pár éve Budapesten a British Council szervezésében tartott Reading the City Seminar. Ez a projektj általában kortárs írókról szól, számukra nyújt találkozási lehetőséget, de ezen a szemináriumon elsősorban az irodalom, az olvasás népszerűsítéséről, „fogyaszthatóvá tételéről” volt szó. Visszagondolva az ott hallottakra, sok ötletet kaptunk az induláshoz.
 Az első lépések – szervezés
A beszélgetések helyszínének a központi könyvtár olvasótermét választottuk. A teret minden alkalommal úgy alakítjuk át, hogy egy nagy asztal körül tudjunk ülni, mindenki jól lássa és hallja a másikat.
A klub tagjainak toborzását a könyvtár látogatói között kezdtük, akik hozták magukkal a barátnőket, ismerősöket, szomszédokat. Mivel kizárólag hölgyek csatlakoztak, női olvasóklub vagyunk. A klub nem zárt, folyamatosan lehet csatlakozni. Jelenlegi taglétszámunk 15-16 fő. Ez a létszám, elég nagy ahhoz, hogy mindig legyen egy állandó 10-11 fős jelenlét. Nem tud mindenki minden alkalommal eljönni, vagy nem tudja mindig mindenki végigolvasni az aktuális könyvet. Ez a létszám megfelelő ahhoz, hogy a beszélgetés ne akadozzon, mindig legyen hozzászóló és az eltérő vélemények miatt érdekes és változatos legyen a beszélgetés. Ugyanakkor nem túlságosan nagy, így mindenki kap lehetőséget a hozzászólásra, mindenkit meg tudunk hallgatni, mindenki véleménye érvényesülhet, még akkor is, ha mindenki eljön.
Választanunk kellett egy nevet is, hogy azonosíthatóak legyünk, azt hisszük, a közös név az összetartozást is erősíti. Úgy gondoltuk egy teával vagy kakaóval minden alkalommal vendégül tudjuk látni a megjelenteket, ezért Egy könyv és egy csésze kakaó olvasóklub lett a nevünk. Így ahhoz a könyves marketinghez is csatlakoztunk, hogy egy-könyvet egy üveg borral vagy egy csésze forró itallal vonzóbbá lehet tenni és jobban el lehet adni. A tea és a kakaó mellé mindig sikerül kekszet, gyümölcsöt, bon-bont vagy házi süteményt kínálni, amit ezúton is köszönünk a klub tagjainak.
Milyen gyakran találkozunk, hogy maradunk kapcsolatban?

Az olvasóklubos összejöveteleket átlagosan kéthavonta tartjuk, kihagyjuk a nyári hónapokat és a nagyobb ünnepek időszakát. Az első összejövetel időpontját a klubvezetők választják ki, ezt követően pedig, a beszélgetések végén mindig megegyezünk egy következő időpontban. Nincs tehát előre kialakított „menetrend”.
A kapcsolatot e-mailben tartjuk. Sok klubtag „facebookol” ez is egy lehetőség a kapcsolttartásra.
Az összejövetelek előtt pár nappal a szervezők emlékeztető e-mailt küldenek.
Mennyi ideig tart egy beszélgetés és hogyan zajlik le?
A beszélgetések időtartama 2 óra, (120 perc) délután 4-től 6-ig. A klubot általában kötetlen beszélgetéssel indítjuk, hiszen az olvasóklub társasági esemény is, alkalom a kimozdulásra, találkozásra. Kitöltjük a teát és a kakaót, valamint a jelenléti ívet és ha vannak, bemutatkoznak az újonnan csatlakozók. Névjátékkal vagy más bemelegítő játékkal folytatjuk, hogy feloldódjunk, és az újonnan csatlakozók se feszengjenek. Erre 15-20 percet szánunk. 80 perc jut magára a könyv megbeszélésére, 20 perc a következő olvasmány bevezetésére, kölcsönzésére.
Az olvasmányok kiválasztása, a beszélgetés
A beszélgetéssel az olvasás intim és magányos tevékenység, de ha beszélgetünk róla láthatóvá válik. Az is nagyon izgalmasan hangzik, hogy a kiválasztott könyvet mindnyájan más-más helyen, de ugyanabban az időszakban olvassuk. A könyv az olvasás összeköt minket.
Nem lehet minden könyvről beszélgetni. Azokat a regényeket, amik borzasztóan izgalmasak, érdekesek, romantikusak, mulatságosak ugyan, de nincs mögöttes gondolat, vagy mögöttes tartalom mellőznünk kell.
Fontos tehát, hogy olyan könyveket válasszunk, amelyekről később beszélgetni tudunk, mert olyan témákat vetnek fel, amelyeket tovább gondolhatunk, amelyekről nemcsak annyit tudunk mondani, hogy tetszett vagy nem tetszett.
A klub indulásakor elhatároztuk, hogy kortárs, és a beszerzést segítendő, frissen kiadott könyveket fogunk választani. Az is törekvésünk volt, hogy próbáljunk olyan típusú regényeket megismertetni, megszerettetni, amiket egyébként nem választanának az olvasóklub tagjai.
A klub működésében alapvető fontosságú, hogy a kiválasztott címeket a könyvtár megvásárolja, így minden klubtag egy szép, tiszta, új könyvet kap a kezébe. Nem kell egymásra várni, egymástól elkérni az olvasmányokat. Az így megvásárolt példányok később a megyei hálózat nagyobb könyvtárainak állományát gazdagítják.
Az első olvasmánylistát, amelyben olyan mai angol és amerikai szerzők és regényeik kaptak helyet, mint Emma Donoghue A szoba, Amy Tan Mennyei örömök klubja, Tea Obrecht A tigris asszonya, Kazuo Ishiguro Ne engedj el, John Grogan: Marley meg én című regénye a klubvezető ajánlotta. A klub rendszeres látogatói saját bevallásuk szerint ezeknek a könyveknek nagy részét maguktól soha nem választották volna. Sikerült tehát egy igazi „vakrandit” szervezni a gyanútlan olvasóklubosoknak.
Ebben az ajánlatban, egy igazán nehéz szerkezetű, nehezen olvasható volt, Amy Tan Mennyei örömök klubja című regénye. Voltak, akik szenvedtek olvasás közben és jegyzeteket is készítettek. Az Ishiguro könyvet lelkileg volt nehéz olvasni, szépnek, de nyomasztónak találták. Marley kutyán - Marley meg én - és a családban elfoglalt kivételezett helyzetén, a többség őszintén felháborodott. Az állatszerető maroknyi kisebbség hangja alig hallatszott, az állatbarát klubvezető megpróbált határozottan ellenállni a közhangulatnak, majd egyszer csak megtört a jég, előkerültek a gyerekkori kutyás élmények, sok gyermekkori kaland, „a szomszéd és a testvérem kutyája”, sőt még néhány nagyon kedves rövidke elbeszélés is, amiket egyik klubtagunk írt néhány évvel ezelőtt. Talán ez volt a legjobb beszélgetésünk, annak ellenére, hogy ez volt a legkevésbé szeretett könyv. A beszélgetés természetesen mindig a könyvről szól, de a történet kapcsán gyakran kerülnek elő olyan személyes emlékek, érzések, amiket nem hagyhatunk kibeszéletlenül.
Arra törekszünk, hogy a beszélgetés ne irodalmi elemzés legyen. Szándékosan kerüljük a szakkifejezések használatát. Az élményről beszélgetünk, érzésekről és emlékekről, megosztjuk azokat a gondolatokat, amelyek a történetről eszünkbe jutottak. Elmondjuk, hogyan hatott ránk a szöveg, hogyan látjuk a történetet, mennyire tudjuk elfogadni, milyen élményt nyújtott a számunkra, esetleg mit tanultunk belőle, hogyan változtatta meg a gondolkodásunkat, világlátásunkat, esetleg véleményünket valamiről.
Nem merülünk azonban túlságosan mélyen az érzésekbe, traumák gyógyítására nem vállalkozunk. Mégis a beszélgetés alakulhat úgy, hogy egy-egy téma közel kerülhet félelmeinkhez, az éppen aktuális, minket foglalkoztató problémákhoz. Amikor az éppen olvasott történetről beszélünk, ha áttételesen is, de magunkról is beszélünk. Fontos a kibeszélés, de még fontosabb a meghallgatás. Itt megnyilvánulhat a csoport ereje, az elfogadó légkör, az értő figyelem. Nem tanácsokat osztogatunk, hanem figyelemmel és együttérzéssel fordulunk a másikhoz. Megrázó pillanatokon vagyunk túl. Elveszítettük egyik klubtagunkat, Éci nénit. Talán a hatodik beszélgetés során derült ki, hogy egy másik klubtag néhány évvel ezelőtt elveszítette a fiát, de több tragikus esemény is a felszínre került. A csoport támogató légköre azonban jól oldotta a felgyülemlett feszültséget.
Az első másfél évet felölelő sorozatot a nagyon fiatal szerb-bosnyák származású Tea Obrecht A tigris asszonya című mágikus realista regényével zártuk, a második évet egy kelet-közép európai, lengyel írónő Joanna Bator szintén mágikus realista regényével kezdtük. A homokhegy című regény megbeszélésére nagy örömmel és izgalommal készültünk, mert az összejövetelünkre Hermann Péter, Joanna Bator könyveinek magyar fordítója is eljött. Az erre az évre tervezett további olvasmányok közül kettőt, Szabó Magda Az ajtó című regényét és Schäffer Erzsébet Ómama című könyvét a klubtagok ajánlották, Dragomán György Máglya és Egressy Zoltán Százezer eperfa című könyvét pedig a klub vezetője.

Hogyan készüljünk a beszélgetésre?
A beszélgetés vezetőjének és a beszélgetőtársaknak is fel kell készülniük.
Néha előfordul, hogy nem mindenkinek sikerül végigolvasni a könyvet. Annak sem kell azonban otthon maradnia, aki nem jutott el a könyv végéig, hiszen értékes gondolatokkal járulhat hozzá a beszélgetés sikeréhez. A véleménykülönbséget, nem tetszést fogadjuk el, nem kell, hogy mindenkinek tetsszen minden könyv, és természetesen lehetnek egymástól nagyon eltérő vélemények is. Nagyon jó tud lenni egy parázs vita!
A vélemények megerősítésére, alátámasztására legjobb az idézet –jelöljünk be idézeteket, csináljunk jegyzeteket. Gyakran kérjük, hogy akinek van kedvenc része, olvassa fel, mondja el, miért választotta.
Ha „olvasóklubra olvasunk”, másképpen, figyelmesebben olvasunk. Nem csupán belefeledkezünk a történetbe, hanem elgondolkodunk olyan dolgokon, amiken egyébként nem. Ilyen pl. a regény szerkezete, stílusa, a téma kifejtésének módja, a szereplők motivációja, a cselekedeteik indítékai.
Nem mindegy, hogyan indítjuk el a beszélgetést. Készülhetünk egy hatásos esetleg provokatív mondattal, Az ajtóról szóló beszélgetést például így kezdtük: Tetszik nekünk Emerenc József, az ács lánya? Igénybe vehetünk külső eszközöket is: pl. a Ne engedj el című regényben van egy dal, amiért Kathy H. rajong és amit egy kitalált énekesnő, Judy Bridgewater énekel. A regény filmadaptációjában megalkották a dalt, amelyet Jane Monheit énekel. Megtalálható a youtube-on is, így ezzel kezdtük a beszélgetést. Nagyon jól illett a regény hangulatához. Tea Obrecht regényét, A tigris asszonyát Emir Kusturicza Underground című filmjéből vett részletekkel illusztráltuk.
A beszélgetést vezetni nem könnyű, jó, ha van a tarsolyunkban néhány olyan általános kérdés, általános téma, amit minden olvasmánnyal kapcsolatban felvethetünk. Néhány ötlet, ami tetszés szerint bővíthető:
1.    Mi az első benyomások a könyvről? Hogyan hatott - szórakoztatott, szomorúvá tett, összezavart, untatott, nyomasztott, megrendített, kíváncsivá tett, mulattatott stb.
2.    Milyenek a szereplők? Milyen személyiségjegyeket, viselkedésformákat figyeltünk meg?  Milyen érzéseket váltanak ki belőlünk (csodálom, elutasítom, helytelenítem..). Emlékeztetnek-e valakire (irodalmi minták, előzmények, esetleg élő személyek)? Vajon miért viselkednek úgy ahogy? Mennyire életszerűek? Tudunk-e azonosulni valamelyikükkel? Változik-e a szereplők jelleme, viselkedése?
3.    Kérdezhetünk a cselekményre, a történetre, a regény szerkezetére. Érdekes lehet, hogy kinek a szemszögéből látjuk a történetet, van-e narrátor és ki ő? Egy a szereplők közül, vagy külső ismeretlen hang. Vannak-e dialógusok, hogy kapcsolódnak a többi szöveghez, milyen a dialógus és a többi szöveg aránya? Van-e konfliktus, mi a konfliktus forrása? Vajon miért azt a szerkezetet választotta a szerző a regény megírásakor?

4. Mi fő téma? Mi a regény üzenete? Érdekes lehet elidőzni a címnél is, mert a cím gyakran utal a tartalomra. Felfedezhetők-e a regényben szimbólumok?
5. A humor, az irónia sokszor megjelenik, még akkor is, ha egyébként nem vidám a történet, ezt is kiemelhetjük.
     6. Elégedettek vagyunk-e a befejezéssel? Hogyan fejeznénk be másképp?              

       9. Megváltoztatta-e a regény a gondolkodásunkat, szélesítette-e a látókörünket?    Tanultunk-e valami újat a világról, az emberi természetről, önmagunkról?
Visszacsatolás, emlékeztető
Jelenléti ívet vezetünk, fotókat készítünk minden foglalkozáson. A könyvtár honlapján összefoglalót teszünk közzé, a fotókat archiváljuk. A megbeszélt könyvekről, a beszélgetésről rövid ismertetést teszünk közzé a honlapunkon, illetve a Kapcsolatban. Ez azért is fontos, mert a példányok a megyei hálózatba kerülnek, és így talán népszerűbbek lesznek, többen lesznek rájuk kíváncsiak. Másrészt így segítjük a könyvtáros kollégákat is a könyvek ajánlásában. Az első év könyvei, a könyvismertetések, a szerzők bemutatása a Nyisd ki a világot blogon érhetők el.

Beszélgessünk az olvasásról!
Az első összejövetelen, amikor megalakul a klub és még nincs olvasmányunk, amit megvitathatnánk, beszélgessünk az olvasásról, olvasási szokásainkról. Ehhez nyújthatnak segítséget az alábbi kérdések, amelyekre minden résztvevő egyénileg válaszol, de a válaszokat közösen beszéljük meg. Így jobban megismerjük egymást, rengeteg író neve és könyvcím kerül elő, lesznek hasonlóságok, lesznek különbözőségek, lesznek olyanok, akinek az ízlése nagyon eltér majd többségétől és persze a válaszok egy kis vidámságra is okot adhatnak majd. Íme, néhány példa a sor tetszés szerint tovább bővíthető.
Kedvenc gyermekkori könyvem.
Épp most olvasom…
Előjegyzett könyvem a könyvtárban… – (itt reméljük, hogy jár is a könyvtárba az illető)
Egy könyvvel kapcsolatos rossz szokásom… (én pl. szamárfülezek)
Egyszerre egy/több könyvet szoktam olvasni, mert…
A legrosszabb könyv, amit valaha is olvastam.
Használtál valaha e-book olvasót esetleg van is neked? Milyen érzés így olvasni?
A legjobb könyv, amit ebben az évben olvastam.
Milyen gyakran olvasol komfort zónán kívül? Milyen típusú könyvek tartoznak a komfort zónádhoz?
Tudsz buszon, kocsiban, mozgó járművön olvasni?
Van kedvenc helyed, ahol olvasni szoktál? Milyen ez a hely?
Adsz kölcsön könyvet, adtál valaha kölcsön könyvet? Miért igen, miért nem.
Gyakran beleírsz a könyvekbe? Aláhúzol fontos részeket? Mi a helyzet a könyvtári könyvekkel?
A magyaron kívül más nyelveken is olvasol?
Mitől szeretsz meg egy könyvet?
Mikor ajánlasz egy könyvet másiknak is.
Kedvenc műfajom…
A műfaj, amit nem szeretek, vagy ritkán/soha nem olvasok…
Szoktál eszegetni olvasás közben? Mit?
Szoktál könyvkritikákat olvasni? Befolyásolnak a könyv megítélésében?
A legijesztőbb/legborzasztóbb könyv, amit valaha is olvastam…
Kedvenc költőm, kedvenc versem…
A könyv, amibe bele se mertem kezdeni.
A könyv, amit abbahagytam…
Kedvenc hősöm/szereplőm…
Ha nyaralni mennék, ezt vinném magammal….
A leghosszabb könyv, amit valaha is olvastam…
Mennyi volt a legtöbb pénz, amit valaha is könyvekre költöttél?
Hogyan választasz könyvet? (szerző, cím, borító, téma, átlapozom)
Hogyan tartod otthon a könyveidet? (összevissza, rendezve)
A könyv, ami feldühített…
A könyv, amiről nem gondoltam, hogy tetszeni fog…
A könyv, amiről azt hittem tetszeni fog, de nem így lett…